Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - III. Arany Sándor: Belvizek öntözésre való felhasználhatósága a tiszalöki öntözőrendszerben

198 Arany Sándor tővé, a nem megfelelő öntözővíz bármilyen nagy mennyiségben álljcn is rendelkezésre, növénytermesztésre nem használható, mert nemcsak a termesztendő növényre hat károsan, hanem esetleg a termelés alapját, a talajt is teljesen alkalmatlanná teheti a növénytermesztésre. Érthető, hogy — különösen szikes vidékeinken — az öntözővizek minősége magának az öntözés lehetőségérek is korlátot szabhat. Az öntözővíz tárgyalásánál a talaj nem választható külön és a kettőt a növénnyel együtt kell mérlegelnünk. A növényzet általában gyökérrendszere segítségével a talajból veszi fel a vizet. Ennek eredményes, vagypedig eredménytelen volta nagymértékben függ a talaj anyagi sajátságaitól, és az ezzel kapcsolatos vízgazdálkodás kérdése nem egyszerű: temérdek tényezőből tevődik össze. Ez utóbbiak egy része napjainkban még tisztázásra vár. A szorosabban vett technikai, kivitelezési és üzemeltetési vonatkozások nem tartozván, ezúttal tárgyalásom anyagához, a következőkben a növények vízellátásához figyelembevehető vizek minőségéről, a minőség változásáról, a víznek és a talajnak egymásra gyakorolt kölcsönhatásáról szándékszom beszélni, különös tekintettel a tiszalcki öntözőrendszer belvizeire. Talajviszonyok és az öntözésre figyelembevehető vizek A gyakorlati növénytermesztés lehetőségeit a talaj tulajdonságai és adottságai nagymértékben befolyásolják. Az öntözési lehetőségek mérlegelésénél tehát nem szabad a talajt a számításból kihagyni, vagypedig egymagában elkülönítve tárgyalni, hanem mindenkor a vízzel együtt és összefüggéseiben kell vizsgálni. Egyik előző közleményemben [1 ] rámutattam, hogy a szóbanforgó öntözőrendszer talajainak hozzávetőlegesen 75%-a (mintegy 135 COO kat. hold) sekély termőrétegű. Ezért vagy nem képes a talaj növénytermesztéséhez elegendő menynyiségű vizet raktározni, vagy pedig adottságai és tulajdonságai annyira kedvezőtlenek, hogy csak csekély mennyiségű vizet képes befogadni. Az utóbbi esetben a talajba jutott víznek sokszor csak kis része áll a növény rendelkezésére, a nagyobbik részt maga a talaj köti le. Nem vitás, hogy ezeknek a bizonytalan, vagypedig csekély termőképességű területeknek a termése öntözéssel nemcsak biztosabbá tehető, hanem fokozható is. Idézett közleményemben az öntözővizek minőségével kapcsolatban mint törvényszerűséget állapítottam meg, hogy tapasztalataink szerint valamely nem iszapos öntözővíz általában mindaddig alkalmas árasztásos öntözésre, míg az öntözött terület talajából szikesitö nátriumiónokat vesz fel, maga pedig nem ad át ilyen iónokat a talajnak. Eme szemlélet alapján — amint a gyakorlat igazolja — esetenként erősen szikes vizek is alkalmasak lehetnek öntözésre. Abban a pillanatban, amint a talaj nátriumiónok ellenében kalciumiónokat ad át a víznek, a szikesedés veszélye fenyeget. Az ilyen vizet mindaddig nem tekinthetjük öntözésre alkalmasnak, tmíg a helyzet meg nem változik. A változást bizonyos esetekben a későbbiekben ismertetendő vízjavítással érhetjük el. Az adott meghatározás tehát esetenként a szikes vizeket stm zárja ki az öntözésből. Azt azonban, hogy az ilyen vizek mikor alkalmazhatók szikesítés veszélye nélkül, ma még a víz és a talaj együttes ismeretében sem tudjuk minden esetben biztonságosan előre megmondani.