Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

1. füzet - III. Babos Zoltán: Talajbeton alkalmazása a vízi építkezésekben

92 Babos Zoltán: A lösz átlagos fajsúlya 2,7 t/m

3, tehát közeláll a cementéhez. A kísérleteknél használt lösz szemcséinek 35—40%-a 0,02—0,05 mm átmérőjű volt, ugyanekkor az alkalmazott cement mértékadó szemnagysága átlagosan 0,02 —0,03 mm között ingadozott, ami megfelelt az akkori legfinomabb őrlési módszerekkel gyártott jóminőségű cementeknek. Eszerint a vizsgált lösz-cement keverékben a kétféle anyag között sem fajsúly, sem pedig mértékadó szemcsenagyság tekintetében nem volt jelentékenyebb eltérés, ezért ülepedett vízben is gyakorlatilag együtt és egyformán a két anyag. A lösz ülepedését mészpor hozzákeverésével siettetve elérhető volt az, hogy a lerakódott anyag minden részében gyakorlatilag ugyanaz a keverési arány maradt meg, amely szerint a tömítő anyagot besajtolás előtt összeállították. Ennek a víz alatt kötött keveréknek a szilárdsága nem nagy ugyan, azonban mindenképpen összeálló olyan anyagot ad, amelynek átlagos szemcseátmérője sokkal kisebb a homokénál, ezért vízáteresztőképessége is jelentékenyen alacsonyabb, emellett finom szemcseösszetétele miatt még az 1 mm-nél valamivel keskenyebb talaj- és kőzetrepedésekbe, járatokba is behatol, és tömíti őket. E kísérletek igen hasznosan egészítik ki azokat a vizsgálatokat, amelyeket az Építőipari Műszaki Egyetem talajmechanikai laboratóriuma végzett talajbetonok vízalatti kötésére vonatkozóan. Megjegyzendő, hogy a Kassai-féle kísérletek eredményeit a bányászati tömítő munkáknál hasznosítják. A másik kísérletsorozatot 1953-ban egyik folyami kikötőnk építésével kapcsolatban végezték. Itt a partfal alapjául szolgáló süllyesztett szekrények illesztési hézaga mögötti laza szerkezetű feltöltés kohéziójának növelését, egyúttal vízzáróképességének fokozásával a hézagok teljes elzárását kívánták cement, majd löszcement keverék besajtolásával elérni. A kísérleteknél használt cement szemcséinek 93%-a áthullott a 0,12 mm lyukbőségű szitán, mértékadó szemnagysága 0,05-0,08 mm volt. Az alkalmazott lösz 17—26%-a homok, 68-64%-a homokliszt és 15 —10%-a iszap volt, mértékadó szemnagysága 0,017—0,02 mm között ingadozott. A lösz-cement keverékekben a lösz szemcséinek általában 40—50%-a kisebb volt a cement mértékadó szemnagyságánál. A tömítendő homokos kavics szemcséi 3—4-szer nagyobbak voltak a cement szemcséinél, tehát nagyon alkalmas volt ilyen eljárással történő tömítésre. Magát a keveréket 1 : 1 arányban állították össze löszből és cementből. A kísérletek eredményei rosszabbak voltak, mint a Kassai-féle vizsgálatoknál, jóllehet a besajtolás és kötés itt nem történt víz alatt. A megvizsgálás céljából kibontott tömített anyagrészek helyenként látszólag jó eredményt mutattak, azonban vízbe helyezve hamar szétestek. Kiderült, hogy a cementszemcséket a homokos kavics gyorsan kiszűrte, míg a löszszemeket az injektáló lé magával ragadta. A keverékkel való tömítés után az anyag kohéziója mindössze С = 0,1 — —0,2 kg/cm

2 volt, emelkedő vízállás hatására azonban ez is megszűnt. A magas vízállások miatt nem volt megállapítható, hogy a vízalatti homokos kavicsrétegekben milyen eredménnyel járt a besajtolás. Ezek az utóbbi kísérletek tanulságosak voltak, de nem mértékadók, mert egyrészt a besajtolásra használt felszerelés, másrészt a munkamódszer nem volt megfelelő. Az ismertetett két kísérletsorozatnál alkalmazott anyagok jellemzőit egybevetve azonnal szembetűnik, hogy a Kassai-féle kedvező eredmények a lösz és cement csaknem azonos mértékadó szemnagyságának, valamint fa j súlyának tulajdoníthatók, az utóbbi kísérletek sikertelensége pedig valószínűen elsősorban a keverék két alkatrészének a mértékadó szemnagyságai közötti jelentékeny