Vízügyi Közlemények, 1955 (37. évfolyam)

1-2. füzet - XI. Tápay László: Rendszeres töltésmegfigyelések és a töltésállapot-hossz-szelvény

A töltésállapot-hosszszelvény 153 Ott, ahol a buzgárképződést talajtörés és gátszakadás követte, a gátkorona színeit az árvízszínnel, illetve alig haladta meg az árvízszint 20—30 cm-rel. Feltehető, hogy ha a szóbanforgó helyeken meg lett volna az előírt 1,20— 1,50 m magassági biztonság a mértékadó árvízszint felett, a gátszakadást — gyors beavatkozással—meg lehetett volna előzni. A talajtörés folytán bekövetkezett töltésroskadás mértéke nem haladta meg a 40—50 cm-t és ahol volt annyi magassági tartalék, hogy a hullámok nem csaptak át a gátkorona felett, a védekező munka időt nyert a gátszakadás kivédéséhez. A védekező munka sikerét ilyen esetekben az is valószínűsíti, hogy a töltésberogyás alkalmával az aláüregelődés és így a buzgár útja is, átmenetileg eltömődik és rövid nyugalmi állapot következik be. Árvédelmi töltéseink megfelelő magasságra való kiépítése tehát elsőrendű követelmény, nemcsak az árvízszinek emelkedő irányzata miatt, de a buzgárok gátszakadásokra vezető következményeinek elhárítása miatt is. Az tílőírt magassági biztonság kiépítésével együtt a keresztszelvény szélességi méretei is növekednek. A szivárgások értékelése szempontjából is hasznos felvilágosításokat nyújt a töltésállapot-hosszszelvény. Igen gyakori eset volt ugyanis, hogy nem a folyó felőli vízszintes értelemben haladó szivárgás, hanem a vízvezető altalajból felfelé hatoló szivárgás áztatta el a töltést. Erre az esetre hívják fel a figyelmet azok a szakaszok, ahol a fakadóvizes és a szivárgónak ítélt töltésszakaszok meglepő pontossággal egybeesnek. Az ilyen töltésszakaszokon, — ha műszakilag megoldható — az altalaj vízzárására kell elsősorban törekedni, agyagék beépítésével vagy más módon. Figyelemreméltó ötlet, hogy olyan vidékeken, ahol agyag nem vagy csak igen nagy távolságból szerezhető be, fűtőolajjal kevert homokot használjunk vízzáró homokék céljára. Varga Béla szekszárdi főmérnök ilyen tárgyú újítási javaslatának kipróbálására most került sor. A szivárgások másik csoportja feltűnően egybeesik a csurgásos szakaszokkal, amire a dusnok—fajszi töltésszakasz a legjobb példa. Ebből arra következtethetünk, hogy az ilyen töltésben erősen áteresztő vékony réteg lehet, amely helyenként összpontosítva, másutt szivárgás útján vezeti a vizet a töltéstesten keresztül. Ilyen esetekben a leggazdaságosabb orvoslásnak a feltárással felderített vízvezető réteget harántoló vízzáró töltésékelést tekinthetjük. A legutóbbi árvíz a jégmentes dunai árvizek közt tartósság szempontjából mértékadónak tekinthető s éppen emiatt a töltések számára komoly próbatételt jelentett. Ennek ellenére a védvonalnak mindössze 6,6%-án mutatkozott töltésszivárgás, kb. fele részben a padka nélküli mohácskölkedi szakaszon és az ideiglenesnektekinthető Szentendre-szigeti védvonalon. Ezeknek a szakaszoknak a megerősítése vitathatatlanul szükséges. De a dunai védvonal gépiesen végrehajtott általános szélességi erősítése nem volna gazdaságos. Fakadóvizek keletkezése szempontjából feltűnően viselkedett a dunajobbparti töltés karaszi fok és Báta közti része. Ezeken a fakadóvizes szakaszokon a töltést kiirtott erdőpásztákra építették. A töltés két oldalán ma is erdő van, többek közt az ismert gemenci rezervátum is. Az évszázadok óta felhalmozódott és televénnyé alakult avar olyan altalajt alkot, amelynek vízvezetőképessége felülmúlja az ásványi eredetű öntéstalajokét.