Vízügyi Közlemények, 1955 (37. évfolyam)
1-2. füzet - X. Károlyi Zoltán: A jövőben mértékadó dunai árvízszint megállapítása
132 Károlyi Zoltán hogy bizonyos határok között az egyidejű vízszínek különbsége arányosnak vehető a vízállásgörbe iránytangensével. Ez az alábbi meggondolással igazolható (8. ábra). Az A vízmércén észlelt h a vízszintnek a mércekapcsolat alapján а В mércén h b vízszint felel meg. Az árhullám A-tól B-ig T idő alatt ér el. Ha feltesszük, hogy az áradás üteme olyan egyenletes, hogy T idő alatt a vízállásgörbe egyenessel helyéttesíthető és a vízszint T idő alatt az A-mércén Лд-ról h'a-re emelkedett, akkor a B-mércén még éppen nem változott meg а Л& vízszint és az esés J l lett, így az esés változása AJ = l A vízállásgörbén pedig a (h' a— h a)/T érték, vagyis a vízállás Г idő alatti megváltozása azonos a vízállásgörbe * j г—r™ B iránytangensével. (Szigor an véve; ez a megállapítás t " s" 3l csupán permanens állapot után meginduló árhullám ^jjra kezdetére érvényes.) Természetes, hogy az arány apadásnál és áradásnál más és más, mert hiszen a T leérkezési idő is függ a vízállásgörbe iránytangensétől, de egyenletes vízállásváltozás esetén gyakorlatilag jó eredménnyel végezhető el ezzel a módszerrel a vízhozamok helyesbítése. Ha részletesen megvizsgáljuk, hogy a leírt javítás milyen értékeket ad, a következő végeredményre jutunk : Pozsonynál az átlagos esés 55 cm/km. Az esés változása az áradó és apadó ág között 1,5 cm/km, ami a /j-ben 1, 6%-os különbséget jelent. Esztergomnál az átlagos esés 7 cm/km, a ^J változása 2,8%-os. Az áradó ágban általában a vízállásgörbe iránytangense kétszer akkora, mint az apadó ágban, a vízhozamokat az áradó ágban Pozsonynál 0,8%-kal, Esztergomnál 1,2%-kal kell növelni, az apadó ágban pedig Pozsonynál 0,4%-kal, Esztergomnál 0,6%kal csökkenteni. Végeredményben az egész víztömeg Pozsonynál 0,6%-kal, Esztergomnál pedig 0,9%-kal lesz több. Különbséget okoz az a körülmény is, hogy a vízhozamok idősorának kezdő és végső elhatárolása nem azonos vízhozamnál történt. Ez a különbség érzékelhető azzal a mennyiséggel, ami a kezdő és végző vízállás különbségeként a mederben volt az egyes vízmércék között, de mivel ez az 1%-nak csak tört részét teszi ki, elhanyagolható. A Szigetközben és környékén levő talajvízszinészlelő kutak rendelkezésre álló adatai lehetővé teszik, hogy tájékoztatást szerezzünk a felső-dunai kavics-hordalékkúpok talajában iározódott víz mennyiségéről is. Evégből ugyanazokban az időpontokban, amelyekben az árhullám kezdetét és végét a 7. ábrán elhatároltuk, rögzítettük a talajkutak vízszínét és a két vízszín közötti térfogatot kiszámítottuk. Figyelembe véve az altalaj ismert hézagtérfogatát, azt az eredményt kaptuk, hogy az árhullám végén kereken 30 millió m 3-rel több víz volt a talajban, mint az árhullám kezdetén. A kútvízállások alakulásából látható, hogy a talajvíz rendkívül gyorsan követi a Duna vízállásváltozását. Bár a töltésszakadások miatti elárasztás következtében a. talaj egész bizonyosan teljesen megtelt vízzel, az apadás előrehaladásával gyorsan süllyedt a talajvízszint is. Az apadási időszak végén a Duna és á Mosoni Duna közelében a talajvízállás már majdnem megegyezett az árhullám előttivel, csupán a folyótól távolabb, a Szigetköz belsejében maradt 50—100 cm-rel magasabb. Az egyidejű kútvízállások megfigyeléséből azt is határozottan meg lehet állapítani, hogy az árhullám alatt jelentékeny talajvízáramlás
