Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

A vízellátás 75 éve 587 így еёУ nagyobb mélységű kút árából sokszor 2—3 kutat is lehetett építeni és ezzel azonos költségekkel sokkal nagyobb arányban javítottuk a vízellátás helyzetét. A kutak helyének kijelölését ásott kutak esetében az Országos Közegészségügyi Intézel végezte, ami biztosította, bogy a fertőzési lehetőségek a lehető legnagyobb mértékben ki legyenek zárva. A fúrott kutak helyét minden esetben a Földtani Intézet vízföldtani osztálya jelöli ki. Az ásott kutak építése, különösen az első időszakban, rendkívül vontatottan haladt. A magánipar felszámolása után hosszú ideig nem volt megfelelően felkészült közületi vállalat ezeknek a kisebb munkáknak szakszerű elvégzésére. Sok hiba mutatkozott a fúrott kutaknál, ami elsősorban a megfelelő számú, víz/lírásokban is jártas fúrómester hiányára vezethető vissza, de súlyos tényező volt a kútfúrási munkák helytelen bérezése is, amely nagyobb mélységek esetére nagyobb kereseti lehetőséget nyújtott. Ilyen körülmények között természetesen a fúrómesterek mély kutak építésére törekedtek, és nem próbálták ki a térszinthez közelebb eső vízadó rétegeket. A bérrendezési rendszer módosítása a legnagyobb kereseti lehetőséget annak a kútfúrónak nyújtja, aki a felsőbb vízadó rétegekből biztosítja a kívánt mennyiségű és minőségű vizet. A falusi közkutas ellátottság vizsgálatánál érdekes volt megfigyelni a közegészségügyi szervek, illetőleg a felügyeleti szervek megállapításai közötti véleménykülönbséget. „A jó kút" fogalmát a szakmai felügyeletet gyakorló szervek szigorúbban bírálták, mint a közegészségügyi szervek (OKI). A véleménykülönbség abból adódott, hogy amíg a közegészségügyi szervek kizárólag a vízvizsgálati eredményeket vették alapul, a szakmai felügyeleti szervek mérlegelték a kutak állapotát, falazatát és felépítményi kiképzését, és az esetleges fertőzési lehetőségeket, amelyek bármely pillanatban előállhattak. Ebben a fogalmazásban ellátottsági számaink a falut illetően kedvezőtlenebbek lettek, holott a tényleges ellátottság mértéke nem változott. Űj irányzat falusi vízellátásunkban az is, hogy bővebb vizű — és rendszerint nagy költséggel megépített — kútjaink vizét ne hagyjuk fölöslegesen elfolyni, s a helyett, hogy több kutat építenénk, ezeknek a kutaknak a vizét vezessük el zárt csővezetéken annyi fogyasztóhoz, ahánynak céljára a kút vízhozama elegendő. Az így megépített ún. ,,törpe" vízmüvek (vízelvezetések) legtöbbször olcsóbbak, a felújítás és fenntartás gazdaságosabb, és nem utolsó sorban : vízkincsünk védelmét szolgálja ez a megoldás. Az építéseken kívül jelentős lépés annak ismételt felismerése, hogy nem elegendő a kutat megépíteni, hanem jókarbantartásáról, bizonyos idő utáni felújításáról és a víztakarékosságról éppúgy gondoskodni kell, mint a nagy városi vízműveknél. 1952-től kezdődően a kormányzat rendszeresen biztosít fedezetet az egyes községek költségvetési keretében a kutak karbantartására és felújítására. Külön vállalatok alakultak a kútépttésben és a karbantartási munkákban gyakorlott szakemberekkel. IIa ezeknek a vállalatoknak, illetve vállalati részlegeknek a működése ezidőszerint még nem is kifogástalan, mégis biztosítékunk van arra, hogy régi kútjaink közül sok bekapcsolható lesz a vízszolgáltatásba, és gondolkodás történik az újak jó állapotban tartásáról. d) A jelenlegi ellátottság Az ország jelenlegi ivóvízellátásának főbb adatait az 1. ábra mutatja be. E szerint az ország 9,3 millió lakosa közül ma 25% fogyaszt közüzemi vízvezetéken szolgáltatott vizet. A lakosság további 5%-a iszik vízvezetéki jellegű vizet, amelyet egy-egy forrásnak vagy felszökő vizű fúrt kútnak csővezetéken való elvezetése (helyi vízmű, kör-