Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

592 Horváth Sándor A Felső-Duna szabályozását az 1885. évi VIII. tc. rendelte el, és a munkálatok végrehajtására - a házikezelésben végzendő munkálatok és az építésvezetés költségeivel együtt — 17 millió aranyforintot bocsátott rendelkezésre. A munkálatok 1886 tavaszán indultak meg és 1896-ban fejeződtek be. A munkálatok során a szabályozási vonalban a mellékágakat elzárták. Ahol a medret szűkíteni kellett, párhuzamműveket építettek és ezeket a természetes partokhoz keresztgátakkal kötötték be. A partokat partbiztosításokkal, illetve depóniákkal védték meg. Átmetszéseket létesítettek. Ezeket azonban nem kotorták ki teljes szelvénnyel, hanem az anyag jelentékeny részének elhordását a folyamra bízták. Így újabb hordaléktömegekkel terhelték meg az átmetszések alatti szakaszokat. A munkálatokkal a Dunát gyakorlatilag két kőgát közé szorították (3. ábra). A párhuzamműveken kisebb nyílásokat hagytak, hogy a hordalék a mellékágakba behatolhasson. Fekete Zsigmond hozzávetőleges számításai szerint 1889-ig mintegy 15 millió m

3 hordalék rakódott le a mellékágakban. Később ezeknek a nyílásoknak nagy részét elzárták. A középvízszabályozás költsége az építésvezetés és felügyelet költségeivel együtt 13,5 millió akkori értékű aranyforint volt. Kereken 3,6 millió m

3 terméskövet építettek be, és 7,8 millió m

3 kotrást és földmunkát végeztek. (1 m

3 terméskő kőhányásba, burkolatba vagy kőterítésbe beépítve az egykori adatok szerint 2 forint 64,54 krajcárba került.) A szabályozás határozott javulást hozott, mind a hajózás, mind a víz- és a jéglevonulás szempontjából, azonban az eredetileg kitűzött célt, t. i. hogy kisvizek idején a 2 m mélységű hajóút kialakuljon, nem sikerült megvalósítani. 3. A kisvízszabályozás A középvízszabályozás hatására, a meder összeszorítása miatt, az 1887— 1897. években a Felső-Dunán a vízszínek mintegy 80—90 cm-rel megemelkedtek. Az am úgyis erős hordalékmozgéis még erőteljesebbé vált. Bár a vízszínek kiegyenlítődése hamarosan megindult, a kívánatos egyensúlyi állapot nem tudott kialakulni. A vízszínemelkedés a folyam elragadó erejét megnövelte és a meder a felső szakaszon mélyülni kezdett. Ennek következtében újabb hordaléktömegek indultak útnak, amelyek a lejjebb fekvő szakaszokon részben a főmederben, részben a mellékágakban rakódtak le. A főmeder Pozsonynál az 1895—1917. években fokozatosan mintegy 90 cm-rel mélyült, az 1830—1800 fkm-ek közötti szakaszon ellenben mintegy 150 cm-rel feltöltődött. A középvízi meder a kisvizek számára túlságosan szélesnek bizonyult. Ezért a középvízi medren belül megindult a zátonyképzödés, a zátonyok vándorlása : rossz gázlók és szűkületek keletkeztek. Ezek a hajózást — főleg az őszi csúcsforgalom idején — erősen akadályozták. A rossz gázlók különböző fajtáit ismerjük. Közös jellemzőjük : a folyó két oldalán kialakuló mélységek nem érnek össze, hanem köztük magas gerinc van. Ehhez járulhat még, mint további kellemetlen tényező a hajózás számára, a gázlók kedvezőtlen — meredek — iránya, valamint az, hogy a gázlókon a vízszín esése az átlagos esés többszöröse is lehet. A középvízszabályozás befejezése után az egyre rosszabbodó hajózási viszonyokat a gázlók átkotrásával és a megrongált szabályozási művek helyreállításával igyekeztek megjavítani. A folytonosan fejlődő és a mind nagyobb igényekkel fellépő hajózás kívánságait azonban ezekkel a módszerekkel már nem lehetett kielégíteni, azért a század elején megkezdték a kisvízszabályozcist.