Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

524 Binnyei István leeresztőcsőnek a csillapítómedence, ill. a végakna felőli végét kétoldali víznyomásra méretezett zsilipkapuval látták el. A töltés testében a csőfal mentén fellépő szivárgások meggátlására a gátkorona alatt, a cső körül, vízzáró agyagmag készült. Külön gondot okozott a nyomó- és leeresztőcsövek építése az árvédelmi töltésen keresztül. Az árvédelmi biztonságra tekintettel a leeresztőcső építésével kezdték a munkát a töltés mentett oldalán. Ennek a szakasznak az elkészítése után az árvédelmi töltést átvágták és az átvágásban építették meg a kettős vasbetoncsövet. A töltésátvágásból kikerült földet az esetleges árvízveszély miatt ideiglenes árvédelmi töltésbe kellett beépíteni. A közvetlenül a gépházhoz csatlakozó csőszakasz elkészítése után az ideiglenes védgát anyagát a végleges töltésbe hordták vissza. A nyomócsőből nagy sebességgel kiáramló víz irányának csaknem derékszögben való eltérítésére és lecsendesítésére kisminta kísérletek alapján tervezett vasbeton csillapítómedence épült. A csillapítómedence köralakú, fenékszintje 88,7 m A. f., a belőle kiágazó öntözőfőcsatorna fenékszintje 90,3 m A. f. A leeresztőcsatorna végaknája ugyancsak vasbetonból épült. Fenékszintje 86,3 m A. f. és két lépcső közbeiktatásával csatlakozik a lecsapolófőcsatorna 87,34 m A. f. szintű fenekéhez. Ezen az oldalon sűrű-gerebbel akadályozták meg a belvizek szállította uszadéknak a szivattyúkba jutását. A szivattyútelep építését 1948. tavaszán kezdték el és a 1950 tavaszán helyezték üzembe.

1 •5. A makói szivattyútelep A kétirányban működtethető szivattyútelepek egyik érdekes változata a makói belvízátemelő szivattyútelep (25. áhra). A belvízátemelőtelep a Maros jobbpartján, a mentett oldalon fekszik, míg azok a szivattyúk, amelyek az öntözővíz átemelését végzik, a Marosparton, úszótesteken vannak elhelyezve. A telep megtervezésére azért volt szükség, mert a makóvidéki öntözőrendszer öntözővízzel való ellátása azon a csőzsilipen át volt leggazdaságosabban megoldható, amelyet a tulajdonképpeni belvízátemelő szivattyútelep részére előzetesen már megépítettek. A szivattyútelep tervezésénél azért a már meglevő és csak lecsapolási igényeket kielégítő, tehát magasküszöbű csőzsiliphez való csatlakozás megoldása volt nehéz. A megkívánt 2xl,75m

3/s vízmennyiséget 3,7 m sztatikus emelőmagasságnál kell a Marosba átemelni, míg a 7 m legnagyobb sztatikus emelőmagasság esetén kisebb vízszállítás is elegendő. A szivattyúkat állítható lapátozással tervezték, hogy kisebb emelőmagasság esetén egy szivattyú is képes legyen az előírt vízmennyiség szálítására és a hajtómotor ilyenkor is megterhelhető legyen. A szivattyúkat kúpkerekes hajtómű közvetítésével nyersolajmotorok hajtják. A belvízi üzem ellátásakor az öntözőfőcsatorna felé eső, kétoldali víznyomásra méretezett zsilipet le kell zárni. Öntözővíz áteresztésekor a zsiliptáblát fel kell húzni és természetesen a szivattyúk nyomócsövébe beépített tolózárakat kell lezárni. A szivattyúház monolit vasbetonépítmény, amely magában foglalja a két szívóaknát és a meglévő csőzsilip folytatásában épült csőszakaszhoz csatlakozó nyomóaknát. Minthogy a nyomóakna lényegesen magasabb, mint a szívóakna, terhelését meghosszabbított oldalfalak viszik át az alaplemezre. 1 A telep tervezésével kapcsolatban további adatok a volt Országos Öntözésügyi Hivatal 1946/47. évi jelentésében találhatók.