Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

512 Binnyei István Három fő részre tagozódik, éspedig : a szivattyúházra, a nyomócsőre és csillapítómedencére, továbbá a kezelőhídra. A szivattyúház a szivattyúk befogadására szolgáló szívóaknából és a maximális árvízszint fölötti gépházból áll (16. ábra). Az akna felmenő része válaszfalakkal két kamrára és a kamrákat oldalról majdnem teljesen körülvevő, a Tisza vízterével összeköttetésben álló fülkére van osztva. A kamrák válási falaira az épület merevítésén kívül üzemi szempontból is szükség van, és ezért nyúlnak a maximális árvízszint fölé. A két aknát elválasztó választófalon az árvízszint feletti magasságban nyílás van, amely a két lépcsőben, sorbakapcsolt szivattyúkkal való belvízátemelés esetén, mint túlfolyó, biztonságul szolgál. A kamrákaL körülvevő fülke foglalja magában a beömlőnyílások tolózárainak orsóhosszabbításait. A fülke három közbenső födémmel négy emeletre tagozódik. Az árvíz felhajtóerejének csökkentése céljából az emeletek egymással, és a Tisza vízterével is, közlekedő nyílások révén összeköttetésben vannak. Ezek egyúttal szerelőnyílások a tolózárak leeresztéséhez. A négy emeletre osztott fülke és a szivattyúkamrák felett, a 86,53 m A. f.-i szinten, 2 m-rel a legmagasabb árvízszint felett, van a motorokat, valamint a villamos kapcsolókat és a tolózárak kezelőberendezéseit magában foglaló gépterem padlószintje. A belvízátemelés céljaira a szivattyúk a Tiszába torkoló nyomócsővel is fel vannak szerelve. A kitorkolásuknál alkalmazott csappantyúkat nyitott állapotban a szivattyúház alsó részén előreálló, hengeres oldalfal védi a zajló jégtábláktól. Öntözővíz kivételekor az uszadéknak a szivattyúkba való bejutását sűrű gereb akadályozza meg. Ezt a gerebet a csappantyúkat védő oldalfalak hornyaiban helyezték el. A szivattyúház alapját légnyomásos szekrényalapozással építették meg olyan módon, hogy a Tisza medrét a helyi nullvízszint alatt —3,65 m mélységig vízszintesre kikotorták, majd cölöpállványt vertek le és a +5 m-es (79,80 m A. f.) szintű munkapadon elkészítették a süllyesztőszekrényt. A bebetonozott süllyesztőszekrényt — miután a beton a 200 kg/cm

2 kockaszilárdságot elérte — orsókra függesztették fel, majd fokozatosan merítették bele a vízbe, miközben megépítették a köpenyfalakat. Ugyanakkor a szekrény felső födémére is rábetonoztak az előre megállapított süllyesztési programmnak megfelelően. A fokozatos leeresztéssel 1942. november 29-én érték el a kikotort mederfeneket és december hó 1-én kezdetét vette a tulajdonképpeni süllyesztési munka a levegő befúvásával. Amint a 18. ábrán látható, a süllyesztést 15 nap alatt lehetett volna elvégezni, ha anyagszállítási, munkásellátottsági és egyéb nehézségek nem merültek volna fel. Ezek miatt azonban a pneumatikus munka tartama 54 napra növekedett. Ebbe a munkaidőbe a karácsonyi munkaszünet és a ráfalazások miatti várakozási időt — összesen 13 munkanapot — is be kellett számítani. Mindezeken túl ugyancsak 13 napos többletmunkaidő állott elő abból is, hogy az altalaj (folyós homok) megszilárdítása érdekében a légnyomásos munkatérből cementinjektálási munkát is kellett végezni, illetve abból, hogy a vágóélekre támaszkodó vasbetonbakokat is be kellett építeni. A lesüllyesztett szekrényre — a munkakamra kibetonozása után, tehát már nem légnyomásos üzemben — építették meg a kútpalástnak a 78,50 m A. f. szint feletti felső részét a gépterem padlószintjéig, majd pedig efölött magát a géptermet.