Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

1. szám - IV. Maurer Gyula: Nagyobb csatornák földmunkája

Nagyobb csatornák földmunkája 39 épül meg, ezeknél tehát a depónia kialakítása teljesen másodrendű kérdés. Más a helyzet azonban azoknál a csatornáknál, amelyeknél az üzemvíz szintje a terep felett lesz, vagyis, amelyeknél a töltéseknek állandóan víztartó szerepet kell betöíteniök. Az ilyen töltések földmunkáját igen gondosan kell megtervezni, megfelelően gépesíteni és elkészíteni. Ez az egyébként igen fontos kérdés azonban — véleményem szerint — nincsen hazánkban ma még eléggé kidolgozva. A szakemberek szerteágazó nézetei még nem forrtak ki, és nem látják kialakultnak a leghelyesebb gépesítés szempontjait sem. Ezért a vízzáró töltések építésének kérdésével nem foglalkozom. Erre földmunka-módszereink kialakulásának egy következő, fejlettebb fokozatában kerülhet majd sor. « I. A FÖLDMUNKA MEGTERVEZÉSÉNEK SZEMPONTJAI A nagyobb csatornák, tehát a hajózócsatornák, valamint az öntöző és lecsapoló főcsatornák, végül a folyószabályozással, illetőleg folyócsatornázással kapcsolatban építendő átvágások (pl. a tiszalöki átvágás) helyes és gazdaságos megépítésének feltétele az, hogy tervük egyaránt megfeleljen az üzemi és hidraulikai követelményeknek, valamint az építési technológiának. Régebben a nagyobb csatornákat csupán az üzem forgalmi szükségletei, valamint fenntartási és hidraulikai szempontok szerint tervezték meg. A csatornák földmunkáját többnyire kézierővel végezték. A kézierejű földmunka könnyen, külön többletköltség nélkül tud alkalmazkodni a terv előírásaihoz és bármilyen szelvényalakot pontosan elő tud állítani, a tervezett rézsűkkel (1. kép), vontatóúttal és depóniával együtt. A csatornák tervezési irányelvei is többnyire csak a csatorna üzemének, illetve üzemi céljának szempontjait veszik figyelembe. így az 1952-ben szabvánnyá nyilvánított MNOSZ 15215—52 11 sz. „Hajózó csatornák és helyiforgalmú kikötők tervezési irányelve" 3. pontja is szorosan véve csak a hajózás szempontjait tartja szem előtt. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a csatornák keresztszelvényének általánosan használatos trapézalakjà, ill. törtvonalú rézsűk esetében az összetett trapézalak, tulajdonképpen nem az üzemi, ill. hidraulikai szempontok kielégítését szolgálja — hiszen köztudomású, hogy hidraulikailag a csészeszelvény megfelelőbb — hanem azért készül így, mert jobban megfelel a kézierejű földmunka kivitelezési szempontjainak. Ugyanis a kézierejű földmunka céljára kitűzni, kubikosokkal kialakítani és'a helyes méreteket benézéssel ellenőrizni sokkai jobban lehet sík felületekből kialakított meder esetében (1. kép), ill. egyenes vonalakkal határolt keresztszelvény esetében. Tehát látjuk, hogy már az eddig használatos tervezési elveink kialakulásánál is egy régi és ma már elavulóban lévő kitűzési és építési technológia szempontjai játszottak közre, ill. nyomták rá bélyegüket a szokványossá vált mintaszelvényekre. Az üzemi és hidraulikai szempontokon kívül újabban az építésgépesítési, valamint a gépesítést követően mindjobban előtérbe nyomuló építésszervezési szempontok figyelembevétele is szükségessé vált. Ennek igazolására elegendő arra utalnom, hogy a vágányon járó vederlétrás csatornakotróknak 8 — 10, sőt 12—14 m széles pályára lehet szükségük (10. kép), tehát a depónia vízfelőli rézsűlába ilyen távolra kell, hogy kerüljön a csatornarézsű koronaélétől. Tehát hiába tervezünk a forgalmi igények szerint 4 vagy 6 m széles vontatóutat a csatorna és a depónia közé, a gépesített földmunka adottságai — fenti típusú kotrógép alkalmazása esetében — szélesebb vontatóút létesítését eredményezik. Természetesen újabb földmunkával, a depónia egy részének áthelyezésével, elő lehet állítani keskenyebb