Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - VI. Dr. Kessler Hubert: A beszivárgási százalék és a tartósan kitermelhető vízmennyiség megállapítása karsztvidékeken

188 Kessler: A beszivárgást százalék sága 176,0 km

2, amihez még 14,8 km

2 nem karsztos, de vizét a karsztra átadó terület csatlakozik. A karsztforrások egész tényleges vízgyűjtőterülete tehát, — az 1 : 25 000 méretarányú, színtvonalas földtani térképről planiméterrel lemérve, — 190,8 km

2, ami csak 8%-kal tér el a számított értéktől. A számítás egyébként nem az együttes forráshozamokra, hanem minden forrásra külön történt, és a végeredmény az egyes források vízgyűjtőterületének összeadásából adódott. A beszivárgási százalék megállapításánál az egyes források vízgyűjtőterületére mértékadó csapadékmérő állomások adatait külön-külön vettük figyelembe. A beszivárgási százalék és a csapadékviszonyok összefüggésének ismerete alapján már egyévi fórráshozamméréssel megállapíthatjuk a források vízgyűjtőterületének nagyságát és megállapíthatjuk azt is, hogy valamely ismert nagyságú karsztos területnek teljes beszivárgott vízmennyisége ismert forrásokban jelenik-e újra meg, vagy pedig a karsztra támaszkodó vízvezető rétegek közvetítésével távolabbi befogadó felé távozik? A mértékadó csspadékszázalék egyes tényezőinek ismerete alapján bizonyos mértékben előre megbecsülhetjük valamely forrás vízhozamál. Ha pl. valamely év javítást adó csapadékszázaléka igen alacsony és a következő év első négy havi csapadékösszege is az átlagos alatt marad, nagy biztonsággal következtethetünk arra, hogy az év hátralévő 8 hónapjában a forrás hozama átlagon aluli lesz. így pl. már most (1954. március hó) megállapíthatjuk, hogy az idei forráshozamok nagy valószínűséggel lényegesen az átlagos értéken aluliak lesznek. Ha valamely forrás vízgyűjtőterületének nagyságát egy- vagy kétévi vízhozammérés alapján megállapítottuk, az országos csapadékmérőhálózat 40 évi adatainak felhasználásával 40 évre visszamenőleg ki tudjuk számítani a forrás vízjárását és tulajdonképpen 40 éves mérési eredményt pótolhatunk. Végeredményben megállapíthatjuk a forrás valószínű legkisebb, legnagyobb és átlagos évi vízhozamát és a különböző vízhozamok gyakoriságát. A karsztból — amint már tanúlmányunk elején hangsúlyoztuk — csak annyi vizet tudunk tartósan kitermelni, amennyi a csapadékból beszivárog. A mértékadó csapadékszázalék és az évi csapadékösszeg ingadozásának megfelelően az évi beszivárgott csapadékmennyiség és a források hozama is ingadozik. Vízgazdálkodási szempontból akkor járunk el helyesen, ha a mesterséges karsztvíz-termelésnek a természetes forráshozamokat kiegyenlílö szerepet szánunk. Ez azt jelenti, hogy mesterséges vízfeltárással a források kis vízhozama idején nyúlunk a karsztban tározott vízhez, ahonnan a vizet kölcsönvesszük, míg kedvező csapadékeloszlású időben a források megnövekedett hozama feleslegessé teszi a mesterséges vízkitermelést és a bőséges beszivárgás folytán a mélykarsztból kölcsönvett vímennyiség újra pótlódik. Ezáltal természetesen csökken a források maximális vízhozama, amely azonban amúgyis felhasználatlanul elfolyt. A karsztot tehát végeredményben hatalmas természetes tározómedencének kell tekintenünk. De ugyanúgy, ahogy valamely mesterséges víztározóból is csak bizonyos vízgazdálkodási terv szerint vehetjük ki a vizet, a karsztot sem meríthetjük ki korlátlanul, hanem ügyelnünk kell arra, hogy a mesterségesen és természetesen kilermelt vízmennyiség a beszivárgott vízmennyiséggel sokévi átlagban egyensúlyban legyen. A hosszú évekre vonatkoztatott átlagos beszivárgási százalékot csapadékmérő állomásaink adatai alapján ma már bármelyik karsztos területre meg tudjuk állapítani. A számítás pontosságára jellemző, hogy pl. a Mecsekben 20 év mérései alapján a beszivárgási százalék átlagosan 38%, a 40 évi csapadékadatok alapján számított átlagérték pedig-39,5%. A Bükk-hegységre számított átlagérték 35%, a Bakonyban 38%, a Balatonfefvidékencs a Keszthelyi hegységben 36% a hosszú évek átlagára számított beszivárgási százalék.