Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

1. szám - II. Bélteky Lajos: Minőségi követelmények a mélyfúrású kutak építésénél, és hatásuk a kutak vízhozamára és élettartamára

Mélyfúrású kutak építése 87 réteget feltárni. A 140 m-ig való fúrás 111,4—116,3 m, 131,2—135,4 m és végül 136,2—139 m között tárt fel vízadó rétegeket. A végleges mélység elérésekor a csövezés I. rakatának saruja 45 m-nél, a II. rakaté 140 m-nél volt. Ekkor a réteg kipróbálására hasított csőből kiképzett szűrőt építettek be a két alsó rétegbe. Ennek megtörténte után a II. rakatot 111 m-ig felhúzták. Kompresszorral percenkint 190—200 literre sikerült a vízhozamot fokozni, amelyet kb. 7 m depresszióval adott a kút. Ekkor került sor a kútcsövezés végleges kiképzésére. A beépítet szűrőt benthagyva, a megmozgatott II. csőrakatot teljesen kihúzták és a szűrővé kiképzett III. csőrakatot 5 m átlapolással az I. csőrakat saruja felett el akarták vágni. A II. rakat kihúzása után folytatott kompresszorozás 4. órájában azonban a kitermelt víz iszapossá vált, a hozam lecsökkent 200-ról 40 literre és ugyanakkor a depresszió 7 m-ről 24 m-re emelkedett. Ekkor a furat kimosása és a szűrő körüli kavicsolás elvégzése céljából kihúzták a III. szűrőrakatot. Az újraszűrőzésnél a 75,3—78,1 m-es rétegbe is terveztek szűrőt. A terv megvalósítása azonban nehézségbe ütközött, mivel a II. rakatot, melynek védelme alatt vált lehetővé megint a szűrőrakat beépítése, emelővel sem lehetett 129,14 m-nél feljebb húzni. A III. rakatot ezért 124 m-nél elvágták, a II. rakaton 75,3—78,1 m és 111,4 — 116,3 m között hasításokat végeztek és így tették lehetővé e rétegekből a víz beáramlását. A vízhozamot az újabb kompresszorozással percenkint kb. 140 literre lehetett fokozni mintegy 25 m leszívás mellett. Mivel azonban ez a vízmennyiség a szükségletet nem fedezte volna, a II. csőrakatnak 42,5 m-nél való elvágása után meghasították az I. csőrakatot is 35,8—42,5 m között. A vízhozam 4 órával a kompresszorozás megindítása után percenkint 287 literre emelkedett, s ezt 1,4 m leszívással adta a kút. Ezt az esetet azért ismertettem ilyen részletesen, mivel több szempontból igen tanulságos. Egyrészt azt igazolja, hogy ütve működő berendezésnél az ú. n. jobböblítés mennyire megnehezíti a minták alapján való helyes következtetést. Másrészt láthattuk, hogy a megmozgatott csövezés mögötti vízmozgás milyen nagy mértékben lecsökkenti a vízhozamot. Mint már előbb is említettem, az ország valamennyi kútfúrásának egyetlen vállalat keretében való összpontosítása adott módot a hibák feltárására, a hibák okának gyakorlati esetekben való bemutatására, igazolására és elkerülésére. A helyes béléscsövezés megvalósítása A műszakilag helyes csövezés megvalósítása felé az első lépést az iránycsörakatnak a furatban hagyása jelenti, természetesen oly módon beépítve, hogy az iránycsővel a felsőbb, szennyezett vizek ki legyenek zárva. A falusi közkutaknál, amilyeneket a falusi dolgozók egészséges ivóvízzel való ellátása érdekében évenkint nagy számban építtet Népi Demokráciánk, már az 1950. évi kutaknál előírtuk az iránycső benthagyását, de ennek a követelménynek — a csőanyaggal való takarékoskodás miatt — a legtöbb esetben nem lehetett eleget tenni. Az 1951-ben megjelent új kútszabvány (MNOSZ. 51—99) szerint azonban az iránycsövet a fúrt kútból semmi körülmények között sem szabad visszahúzni s célszerű a következő csőrakatot is teljes egészében a furatban hagyni. Ezzel a rendelkezéssel nagy lépést tettünk előre a kútépítés minőségi javítása érdekében. Ez azonban kevés és a szabvány betűszerinti követése bizonyos mélységen túli kutaknál több műszaki hibaforrást nem szűntet meg. Hátránya, hogy nagyobb mélységű (300—500 m-es) fúrásoknál azokat a 267 mm-esnél nagyobb átmérőjű