Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - IV. Illés György: Mesterséges karsztvízmegcsapolások

'266 Illés György 6. Egyes esetekben kedvezőbb, ha a vízszintet lejtős aknával közelítjük meg. Ez a megoldás akkor mutatkozik előnyösebbnek, ha az adott helyen a lejtős akna költségei kisebbek, mint egy függőleges aknáé. A víztermelési gyakorlatban 15-20°nál meredekebb aknát nem szívesen építünk, de kivételes esetekben a nagyobb lejtés is megokolt lehet. A lejtős aknával való megcsapolások esetén is két megoldás lehetséges, hasonlóan a függőleges aknáknál elmondottakhoz. Ha ugyanis kisebb vízhozamot akarunk kitermelni, elegendő 6 — 8 m-re a karsztvízszint alá menni. Ekkor a szivattyúházat a vízszint felett építjük meg és 5—6 m leszívással dolgozunk. A szívóakna, amely itt egyúttal „vízgyűjtő vágat", természetesen már függőleges. 7. Ha nagyobb leszívást és ezáltal nagyobb vízhozamot akarunk elérni, magával a lejtős aknával megyünk a vízszint alá. A megjelölt mélység elérése után szükség esetén olyan hosszú vízszintes vízgyűjtő vágatot hajtunk ki az aknából, amennyi a megkívánt vízmennyiség előteremtéséhez szükséges. Ennél a megoldásnál a vízalatti részt minden esetben vízzáróan kell kiképezni és a szivattyúház is a víz alá kerül. A függőleges tengelyű szivattyúk itt kevésbbé jönnek számításba, majdnem mindig körforgó szivattyúkat alkalmazunk. A lejtős megcsapolások egyéb részeinek kialakítására vonatkozóan szintén a korábban előadottak az irányadók. 8. A forrásfoglalások és karsztaknák közötti átmeneti alak az aknás-galériás jorrásfoglalás (7. ábra). Az eddig szokásos forrásfoglalásoknál a karsztvízszint ingadozásának hatását a legritkábban és csak kisebb mértékben vettük figyelembe. A karsztból fakadó vizekre néhány aknát telepítettünk és csekély mélységben készült gyűjtőhálózattal fogtuk, össze az elszórt kisebb vízelőtöréseket. Ez a foglalási mód nem nyújtott elég biztonságot a fakadási hely közvetlen környékén elszórtan jelentkező kisebb források teljes megfogására, és, mint előbb említettük, az esetleges vízszint-süllyedés kiküszöbölésére, vagy a karsztvíz átmeneti — a természetes forráshozamon túlmenő — erőteljesebb megcsapolására. Ahhoz, hogy a mély karsztból fakadó forrásokkal észszerűbben tudjunk gazdálkodni, olyan foglalási módot kell alkalmaznunk, amellyel az előadott kívánalmak kielégíthetők. Célunkat elérhetjük, ha a forrástér közelében — mindig tömör kőzetben — mélyített 8—10 m mélységű aknából a várható főfakadási helyek felé ugyanilyen mélységben vízszintes tárót hajtunk ki, amely a fakadási helyek legnagyobb részét a vízszint alatt harántolja. A munkatér a felszínről vízteleníthető, a munkák nem sokkal kerülnek többe, mint egy magasabb szinten elkészített forrásfoglalásnál, amellett sokkal biztonságosabb és kiegyenlítettebb a vízszolgáltatás. A tárórészt a karsztaknák vízszintes vízgyűjtőihez hasonlóan képezzük ki. Az aknában összegyűjtött víz hol mint túlfolyó mennyiség jut a vezetékbe, hol pedig szívatással, nagyobb depresszióval vesszük ki onnét. « \. Előmunkálatok A tervező feladata akkor kezdődik, ha a hidrogeológus kijelölte a vízkivételi mű legkedvezőbb helyét. Az, hogy a vízkivételi szintet függőleges vagy lejtős aknával közelítsük-e meg, gazdaságossági kérdés, de a mérnök és geológus rendszerint különösebb számítás nélkül a helykijelölés alkalmával azonnal el tudja dönteni a megoldást. A tervező feladata kettős : meg kell terveznie a kutatási munkákat, majd ezek eredménye alapján a végleges műtárgyat. A kutatások a próbafúrásokból és esetleg kutatóaknák létesítéséből állnak. Bár a geológus néhány méter pontossággal előre meg tudja mondani a karsztvíz várható szintjét, mégis kívánatos a tervezett megcsapolás helyén és annak közelében néhány próbafúrást mélyíteni. Ezek célja : 1. megállapítani a pontos karszt-