Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - IV. Illés György: Mesterséges karsztvízmegcsapolások

MESTERSÉGES KARSZTVÍZMEGCSAPOLÁSOK Irta : ILLÉS GYÖRGY ETO. 628.112 : 551.444.5 A kopár karsztvidékek rejtett kincséről, a karsztvízről ma igen sokat hallunk. Néhány évtizeddel ezelőtt, de még a közelmúlt években is, csak a karsztforrások foglalásáról, hasznosításáról beszéltünk, tehát csak arról a vízről, amely a térszintre lépve magától,felkínálkozott a hasznosításra. ' A mélységbeli karsztvizet — az ellene folytatott állandó küzdelemből — közvetlenül csak a bányászok ismerték és a védekezést a karsztvízzel való gazdálkodás passzív ágazatának is nevezhetjük. A mélykarszt vizének vízellátás céljaira való tudatos felhasználása 1908-ban, a tatabányai ú. n. „régi vízakna", majd a pécsi, tettyei akna létesítésével kezdődött. A mélykarszt vizével való rendszeres, aktív gazdálkodás útjára az 1949. évben léptünk, és ettől az időtől kezdve a karsztvízmegcsápolási műtárgyak, karsztkutak, karsztaknák egész sorát építettük az ország csaknem valamennyi karsztvidékén. Létesítésük során 11 200 m

3 mészkövet, illetve dolomitot termeltünk ki és együttes vízadóképességük kereken napi 22 000 m

s. A karsztvíz a vízellátás terén eddig mint rejtett tartalék szerepelt. Felhasználását mindig bizonyos ellenszenv és óvatosság övezte. Ez az óvatosság sok esetben megokolt, különösen napjainkban még, amikor a karsztvízzel való gazdálkodás gyermekkorát éljük és kevés tapasztalati adat birtokában nyúlunk bele a természet vízháztartásának ebbe a részébe. A növekvő szükségletek azonban az eddig hasznosítatlan készletek igénybevételére is rászorítanak bennünket. Egyéb vízbeszerzési lehetőáég híjján meg kell ugyan bontanunk ilyenkor a mélységbeli karsztvízegyensúlyt, azonban helyes gazdálkodással az egyensúly új helyzetben ismét helyreáll. Egyes nagyobb beruházásaink helyét a vízbeszerzésnél magasabb telepítési tényezők határozzák meg. Ilyenkor a legközelebbi, elfogadható összetételű vízkészletek felhasználása jön elsősorban számításba. Ilyen megfontolások alapján jutottunk el oda, hogy a kínálkozó karsztvizet is igénybevegyük mesterséges megcsapolás útján. Éppen a vízellátás terén az elmúlt években szerzett tapasztalatok világítottak rá arra, hogy minőségi vízkészletünk sem kiapadhatatlan, úgy kell vele gazdálkodnunk, mint bármely más természeti kincsünkkel, akár a szénnel, vagy az ércfajtákkal. Amíg azonban a szén és érc földünk állandóan fogyó készlete, addig a víz természetes körfolyamatával — bizonyos mértékig — újra és újra pótlódik. A vízkészletek igénybevételének mértékét nagyvonalakban tehát a fő utánpótlás, a csapadék határozza meg. A karsztvíz mesterséges feltárását szolgáló létesítmények, a fentebb már említett karsztaknák, nem az újabb kor ,,találmánya"-i. Ilyeneket a bányászat évszázadok óta épít, azzal a különbséggel, hogy a bányászat a szenet vagy az ércet keresi és kerüli a vizet, mi pedig éppen a legtöbb víz kitermelésére törekszünk. A karsztvízmüvek a víz kitermelésére alkalmazott bányászati létesílmények. A bányászatban használatos alap-létesítmények, a függőleges és lejtős aknák, vága-