Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - III. Ihrig Dénes: A tiszai árvédelem fejlesztése

Hírig Dénes Rá kell itt mutatni arra, hogy a tiszabecs—vásárosnaményi szakaszon a mértékadó árvízszint újbóli megállapítására volt szükség. Az országhatár felett ugyanis szovjet területen nyílt árterek voltak, melyeknek töltésekkel való 'védelmét a Szovjetunió 1953-ban befejezte. Az ármedernek csökkentése az alsóbb határmenti szakaszra is hat, és itt az árvízszint emelkedésével kell számolnunk. A mértékadó árvízszintnek, és ennek alapján a töltések magasságának megállapítását a matematikai statisztika módszereivel, valószínűségszámítással is elvégezhetjük. Ez a módszer azonban kellő pontossággal csak megfelelően hosszú egynemű (homogén) adatsorokra alkalmazható. Mivel folyóink medre nincs' egyensúlyban, és a múltban bekövetkezett gátszakadások, illetőleg a fokozatos gátépítések, valamint a mellékfolyók különböző hatása' miatt nincs két egyforma körülmények' között levonult árvíz-, a rendelkezésre álló vízállásadatokat és a belőlük előállítható vízhozamadatsorokat nem lehet homogén adatsoroknak minősíteni már csak azért sem, mert a régebbi időkben nem végeztek elegendő vízhozammérést. Ezek á körülmények indították a szovjet hidrológusokat is arra, hogy a valószínűségszámítással kapcsolatban a legnagyobb óvatosságra intsenek.

4 Nem lenne célszerű a Tiszára sem a formális statisztikai számítást alkalmazni, mikor a vízállások alakulásának irányzatát az elég sűrűn elhelyezett vízmércék adataiból megtudjuk ítélni, és ezt a mértékadó árvízszint megállapításánál tekintetbe tudjuk venni. A valószínűségszámítást azonban célszerű elvégezni, mert ennek tükrében is ellenőrizhetjük a „mértékadó árvízszint" vonalát és az árvédelmi töltések szabványmagasságát. Elég szerény szerepet szabad azonban az eredményeinek szánni, mert Ogievshkij szerint a jelenlegi extrapolációs módszerek alkalmazásából kiinduló számítások, amelyek a statisztikai görbék szerinti megoszlásokon alapulnak, fizikailag nem eléggé megokoltak, és legfeljebb csak feltételes fogalomként alkalmazhatók. Ezért a töltések magasságát megállapító mértékadó árvizek számításánál és ellenőrzésénél inkább csak a nagyobi?, 1— 0,5%-os valószínűségű számított árvizek használhatók, míg a kis (0,1%) valószínűségű árvizek használatát kerülni kell. A Tiszára megállapított,,számított mértékadó árvízszinl" a Tokaj alatti szakaszon az 1 és 3% valószínűségű árvízszint közé esik, míg a Tokaj feletti szakaszon csaknem összeesik az 1% valószínűségű árvízszinttel. Az előbbi helyen tehát az átlag 100 és 30 évenként egyszer előforduló árvízszintek közé esik, az utóbbin pedig a 100 évenként egyszer előforduló árvízszinttel esik össze. A töltés koronája a „mértékadó árvízszint"-nél 150—100 cm-rel magasabb és ±- néhány cm eltéréssel a 0,1%-os^ vagyis az 1000 évenként egyszer előforduló árvízszint közelében jár. A fenti meggondolások értelmében helyesebb a tiszai töltések magasságának megállapításánál a „számított mértékadó árvízszint"-et alapul venni megfelelő biz4 A Szovjet Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya 1951-ben A. D. Szavarenszkij : ,,A vízhozamok megállapításának matematikai és genetikai módszerei" című tanulmányával vitát indított, amelyben 18 szovjet hidrológus vett részt. A vitáról az ,,Izvesztija Akademii Nauk SzSzSzR" 1951 —1952-ben 19 cikket közölt, melyeknek szerzői többek között Ogievszkii, Szribnij, Velikanov, Szokolouszkij, Krickij és- Menkel, Csebotaren, Szavarenszkij és mások voltak. A vita még nincs lezárva, bár eredményei már összefoglalva ismeretesek: „Két irányzat van a hidrológiában, az egyik a statisztikai, amely a vízhozamok formális; statisztikai tanulmányozásának módszerét és számítását foglalja magában, 'a másik a genetikai, amelynek fejlődési alapja a dialektikus materializmus megállapításainak a hidrológiában való konkrét alkalmazása. A két eljárás között foglalnak helyet a vízhozamok nagyságának és gyakoriságának számítására vonatkozó tapasztalati eljárások és képletek. A vízgazdálkodási gyajíorlat érdekei megkövetelik, hogy teljesen megszabaduljunk a formális statisztikai módszerektől, tökéletesítsük és kritikai értékelés után alkalmazzuk egyelőre azokat az empirikus eljárásokat és képleteket, amelyek alkalmasak arra, hogy átmenetileg még használjuk őket a hidrológiában, és az új módszerek, valamint a vízgyűjtők hidrológiai feltárásának tökéletesítésével egyre szélesebben, szerteágazóbban és gyakrabban alkalmazzuk a vízhozamok tanulmányozásának és számításának genetikai módszereit." ' '