Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - III. Ihrig Dénes: A tiszai árvédelem fejlesztése

/ \ A tiszai árvédelem fejlesztése 800 Az árvédelmi biztonság fokozását tehát rövid időn belül csak meglévő töltésrendszerünk erősítésével érhetjük el. Nincs más mód a Tiszaszabályozás okozta árvízszintemelkedések elleni védekezésre, mint az ármentesílő töltések olyan megerősítése és magasítása, hogy az érdekelt területek árvédelmi bizlonsága mindenkor kielégílö legyen. Árvédelmi töltéseink néhol már igen jelentékeny méretűek, további erősítésük egyre költségesebb. Azonban a földből készült töltések tudományos vizsgálatára vonatkozó eredmények, valamint a vízállástartósságok adatainak helyesebb értékelésével kedvezőbben lesz megállapítható az a földtömeg, amellyel most már a meglévő töltés és az erősítésre szolgáló épííési földanyag vizsgálati eredményei szerint lehet kiegészíteni a földtöltéseket változó szelvényméretre. A védőtöltések erősítése volt az egyedül járható út az elmúlt száz év alatt, és marad a jövőben is. Gyenge és alacsony méretű töllések védelme még fejlelt árvédelmi szervezet mellett is kockázatos és igen költséges. De amellett még ott van az, hogy a töltésépítésre fordított összegek előbb-utóbb megtérülnek, és hasznos beruházások, míg az árvédekezésre fordílolt összegek a jövőre különös hasznot nem jelentenek. Az árvédelmi töltések nyújtotta biztonság a gát magasságának és a keresztszelvény méretének függvénye. A gátak magassága szükségszerűen összefügg a várható árvizek magasságával, a keresztszelvények méretei pedig — egy bizonyos minimális méreten felül — az árvizek tartósságával és a beépített földanyag minőségével. J 4 A mértékadó árvízszint megállapítása Az alföldi tiszai védtöltésektől megkívánjuk, hogy a gátkorona legalább 1 méterrel legyen magasabb a várható árvízszintnél, két okból is : először, hogy szeles időben a hullámok át ne csapjanak rajta és el ne mossák ; másodszor : az esetleg rendkívüli körülmények között bekövetkező magasabb vizek is a gáton belül maradjanak. A töltések magassági biztonságát vagy az eddig észlelt legmagasabb árvizek szintjéből megállapított vízszinttől, vagy pedig a matematikai statisztika módszereivel megállapított, bizonyos meghatározott valószínűséggel bekövetkező, elméleti vízszinttől mérjük. A hazai gyakorlatban — miután a mederváltozások és a csekély számú vízhozammérés miatt kevéssé megbízható vízhozamadatokkal rendelkezünk — általánosan az eddig észlelt legmagasabb árvizek szintjéből megállapított,,tapasztalati árvízsziúlel" használjuk. Ezen a folyón vagy folyószakaszon eddig észlelt legmagasabb, illetőleg gz eddig észlelt legnagyobb hozamú árvíznek az esetleg változott mederviszonyok mellett a jövőben bekövetkezhető szintjét értjük. Ha hidrológiai vagy hidraulikai okból az eddig észlelt legnagyobb árvízszintnél magasabb árvízszint bekövetkezésével kell számolnunk, az eddig észlelt árvízszintet számítással javítjuk. Ez a „számííoít mértékadó árvízsziní". A töltésépítési munkálatok megindulásakor természetesen már számoltak azzal, hogy a töltések közé szorított víz lefolyási szintje emelkedni fog. Ezért Vásárhelyi töltései 70 cm-rel emelkedtek az 1830. évi tényleges árvízszint, mint addig ismert legmagasabb árvízszint fölé. Azonban a meder alakulásában és így a vízjárásban is sokkal nagyobb változások következtek be, mint amilyenre Vásárhelyi számított. Д vízszintek emelkedését a 2. ábra mutatja, de a II. táblázatból is kiolvasható az 1830. évi vízszinthez viszonyítva az 1888., 1895. és 1919. (1932.) évi vízszint emelkedése . A vásárosnaményi mércéről 1830-ból nincs feljegyzésünk. Legnagyobb a változás 1830 és 1932 között Csongrádnál, ahol összesen 330 cm az emelkedés. Legkisebb a változás Tokajnál, mindössze 145 cm, ahol a szabályozási munkák legjobban illeszkedtek be a természetes fejlődésbe. Tokajtól felfelé ugyanazon tömegű vízre vonatkozóan már árvízszintsüllyedés következett be, míg aztán az 1947. évi árvíz az eddigieket jóval meghaladó hozamával természetszerűen a mértékadó árvízszintet is meghaladta.