Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - II. Babos Zoltán: Árvédelmünk fejlesztésének időszerűségéről

214 *Babos Zoltán belső tartalmukat tekintve igen hiányosak lehetnek. Ez a statisztika nem tudja például érzékeltetni azt a döntő körülményt, hogy adott árvizek esetén az egyes védővonalaknál hány cm további — esetleg csak igen csekély — vízszínemelkedés kellett volna még ahhoz, hogy a gátat az áradat meghágja vagy átszakítsa, tehát éppen a töltések árvédelmi biztonságának mértékéről nem nyújt felvilágosítást. Még kevésbbé mond valamit arról, hogy a gátszakadások nélkül lezajlott árvizek alkalmával a töltések belső gyengesége miatt mennyire közel volt a katasztrófa. A hazai 1919. és 1932. évi kivételes magasságú árvizek a múltbeli helyzethez viszonyítva feltűnően kevés gátszakadást idéztek elő, tehát a statisztika szerint a védővonalak szinte kifogástalanul megfeleltek feladatuknak. Erősítésükre, fejlesztésükre tehát látszólag nincs szükség. Ugyanekkor tudjuk, hogy ezek az árvizek nagyon megviselték a töltéseket és csak igen erős árvédekezéssel lehetett számos védővonal-szakasz pusztulását megakadályozni. Még élesebb példaként megemlíthető a Po-folyó gátszakadási statisztikájának az 1951. évi rendkívüli árvíz eseményeivel való egybevetése. Az adatok szerint a gátszakadások száma az 1801. évben 50 1807. évben 28 1857. évben 48 1872. évben 28 1907. évben 29 1917. évben 15 192(>. évben 3 1951. évben 5 volt, tehát határozottan magymértékben csökkenő irányzatot mutat. Papirosforma szerint a fokozatosan megerősített töltésrendszernek viszonylag igen biztonságosnak és megbízhatónak kellett volna lennie. Az árvízvédelemfejlesztés ellenzőinek felfogása szerint a biztonság ilyen fokán már nem lehetne helye további erősítési munkáknak és komolyabb beruházásoknak. A néma számadatok azonban nem hívják fel a figyelmet arra, hogy a legutolsó 5 gátszakadáshoz Olaszország történetének eddig legsúlyosabb árvízkatasztrófája fűződik, és nem tájékoztatnak arról sem, hogy a látszólag olv nagy biztonságú védővonalat még sok más helyen csak azért nem hágta meg és seperte el a vízáradat, mert több mint 100 km hosszúságban helyenként 1 métert is meghaladó magasságú nyúlgátakat emeltek és csak a legerősebb árvédekezéssel tudták a még súlyosabb következményeket elhárítani. A gálszakadási statisztika tehát azt a nagy-veszélyt rejti magában, hogy az avatatlan, felületes szemlélőnek igen kedvező képet fest védővonalaink megbízhatóságáról, árvédelmi rendszerünk teherbíróképességéről és hajlamossá teszi arra, hogy kialakuljon benne a téves nézet : ime, árvédelmi töltésrendszerünk 1900 óta, egy-két kivételes esettől eltekintve, feladatának kifogástalanul megfelelt : biztonsága, megbízhatósága és nyilván állapota is teljesen kielégítő, tehát az ármentesítés nagy munkáját már befejeztük és árvédelmünk továbbfejlesztésére nincs szükség. Az árvédelem-fejlesztéshez általában jelentékeny beruházásokra van szükség. Érthető tehát, hogy a nagy költségek az elvégzendő munkák gazdaságosságának a vizsgálatál vonják maguk után. Az ezzel kapcsolatos számítások egyik legfőbb tétele az a kárösszeg, amely egy-egy árvízkatasztrófa nyomán rendkívüli megterhelésként nehezedik rá a népgazdaságra. ч Évszázadok óta számtalanszor szenvedtünk már többé-kevésbbé súlyos árvízkárokat, amelyek jelentősége és hatásai különösen az utóbbi 100 év, tehát ármentesítő munkálataink erőteljes megindítása óta érezhetők egyre nagyobb mértékben. Ennek ellenébe napjainkig sem született olyan szakszerűen megírt mű, amely ezekkel a károkkal és elemzésükkel alaposan foglalkozott volna. Ennek hiányában becslésekre vagyunk utalva, melyek azonban csak elvétve támaszkodnak komolyabb kárjelentésekre. A cél érdekében a következőkben megkísérlem a hazai árvízkárokról található feljegyzéseket összefoglalni és lehetőleg közös nevezőre hozni.