Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - II. Babos Zoltán: Árvédelmünk fejlesztésének időszerűségéről

ArvédeImiink fejlesztésének időszerűsége 205 már nem kellett számolni. A múlt század utolsó évtizedében egymást sorozatosan követő rendkívüli árvizek elmultával a kapitalista gazdaságpolitikusok fülének kellemes lehetett az áldozatokkal terhes évek tovatűnésének a beharangozása, sőt ezt az álláspontot maga a természet is 20 éven át (1899 — 1919) szinte alátámasztani látszott, mert az árvizek mintha megszelídültek volna. A kocka azonban fordult és a derűlátókat alaposan meghazudtolta 1919, 1932, majd az 1940-es évek és legutóbb 1947/18 telének eddig még nem látott magasságú árvízsorozata, amely minden kétkedőt meggyőzhetett arról, hogy az itt-ott töltéskoronáig emelkedő árhullámok valóban ijesztő eshetőségekkel fenyegetnek. A baljóslatú hetek, hónapok szerencsés, erősen korlátozott kitörésekkel kísért múlása újabb tápot adott annak a felfogásnak, hogy ,,nincs itt már szükség az árvédelem fejlesztésére, kár a pénzt további beruházásokba ölni. Árvédelmi műveink kitűnően levizsgáltak, hiszen még ezeket a minden eddigit meghaladó magasságú árvizeket is viszonylag kevés károsodás árán kivédték". E felfogás előharcosainak kezében a legveszélyesebb fegyver az ármentesítésemegkezdése óta bekövetkezett gátszakadásoknak és az árvizek által elöntött területeknek a statisztikája. Ebből nyilvánvalóan megállapítható bizonyos mértékig az árvédelmi művek megbízhatósága, valamint az a kétségtelen tény, hogy árvédelmünk mai fejlettsége magas fokon áll, és az évtizedek múlásával egyre nagyobb mértékben felelt meg feladatának. Mivel mindez túlságosan szemléltetően tárul az adatokat csak látó, de nem mérlegelő vizsgálódó elé, célszerű ezzel a kérdéssel is behatóbban foglalkozni. Jóllehet főleg az ármentesítések hőskorában történtekről pontos adatok ma már nem szerezhetők be, az elmúlt 100 év alatt bekövetkezett gátszakadások, meghágások és magasparti átömlések számára, valamint az ezek következtében többékevésbbé súlyos árvízkárokat szenvedett ártérrészek nagyságára vonatkozóan a rendelkezésre álló feljegyzések alapján nagyságrendileg helyesnek tekinthető számadatok vezethetők le. Ezek alapján készült a gátszakadások és a víz alá kerüli árterületek ábrája (1. és 2. ábra). A kitörő árvizek által a gátszakadások nyomán elöntött területek terjedelme a felhasznált adatoknál feltétlenül nagyobb voll, mert a múltbeli feljegyzésekben számos szakadásról csak minden közelebbi jellemző számadat nélkül történik említés. A valóság tehát ezen a téren a statisztika által számszerűen jellemzett állapotnál kedvezőtlenebb volt. Az ábrákból is kitűnik, hogy a rendszeres árvédelmi munka megindításától kezdve, az épülő védővonalak hosszának növekedésével szaporodott a gátszakadások száma is, mert egyidejűen nőtt bekövetkezésüknek a valószínűsége is. A szakadások tömegének súlypontja az 1870 — 1888. közötti időszakra esik, mikor is a védővonalak általában már készen álltak, méreteiket tekintve azonban még gyengék voltak, árvédelmi biztonságuk pedig a legkiegvenlítetlenebb. Az ábra szerint messze kimagaslik a gátszakadások tömegét illetően az 1876. évi árvíz, amelynek tartama alatt. 110 helyen következtek be áttörések. Követi ezt az 1888. évi országos árvíz 79 gátszakadásával. A gátszakadások természetesen nem egyenlő súlyúak, mert a hozzájuk tartozó elöntött területek nagysága a legszélsőségesebb határok között ingadozott, sőt ezeket természetüknél fogva gyakran meg sem lehetett állapítani. A szakadások sokszor kapcsolódnak, az átzúduló víztömegek elöntései gyorsan összefolynak. A feljegyzésekben megörökítettek közül leggyászosabb emlékű az 1879. évi petresi gátszakadás, amely Szeged pusztulását okozta. Az árvizek által elöntött területek kiterjedésére vonatkozó adatok, különösen a rendkívüli méretűeknél, gyakran ellentmondók, ami érthető, mert ilyen katasztrófák alkalmával annyira szétesik a hatóságok ügyvitele, hogy még a különböző helyekről származó jelentések összeegyeztetésére, valószínűségének elbírálására sincs