Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

1. szám - I. Lászlóffy W.-Szesztay K.-Szilágyi J.: A felszíni vízkészletek számbavétele

6 Felszíni vízkészletek számbavétele zek vagy az őszi kisvizek hozamára — akarunk következtetni. (A Vízrajzi Év" könyv a jellemző vízállásokat 10 éves időközről közli ugyan, de csak azért, mert el akarjuk kerülni az esetleges mederváltozások zavaró hatását.) Dr. Mosonyi Emil kimutatta [2], hogy 30—40 év adatai alapján már szabatosan meg lehet határozni folyóink évi közép vízhozamának eszményi középértékét (2. ábra). Az évnél rövidebb időszakok vízhozamára vonatkozó megbízható középértékek megállapításához azonban általában hosszabb időszak adataira volna szükség. De mivel az egyes évek középvízhozama amúgyis tág határok között változik — kétszerese, de fele is lehet az eszményi középértéknek — és mivel az évnél rövidebb időszakon belül a szóródás még sokkal nagyobb, továbbá, mert 30—40 éves egészen homogén adatsorra is ritkán számíthatunk, a gyakorlat kénytelen rövidebb időszak észlelési anyagával is beérni. Természetesen nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ilyenkor számításaink megbízhatósága megfelelően csökken. Mindebből az következik, hogy vízkészleteink pontos számbavétele több évtizedre terjedő vtzhozamstatisztika elkészítését teszi szükségessé. De a régebbi megfigyelések és mérések nem elégítik ki a mai fokozottabb igényeket. Ezért csak évtizedek gondos és aprólékos munkájával, hosszú idő múltán juthatunk valóban megbízható adatok birtokába. Ennek folytán a korszerű hidrológiai adatgyűjtés és adatfeldolgozás megindítása nem tűr halasztást. Feladatunk lényegében az, hogy az ország minél több vízfolyásának minél több szelvényében — lehetőleg valamennyi vízmérce-szelvényben, de esetleg más szelvényekben is — napról napra meghatározzuk a napi közepes vízhozamot (Q, m

3/sec) és ebből a vízgyűjtőterület egységéről lefolyó napi közepes vízszállítást (q, liter/sec • km

2), majd a napi közepes vízhozamokból az egyes hónapok, ill. évek alatt lefolyt teljes vízmennyiséget (V, millió m

3) és ebből — a vízgyűjtőterülettel osztva — a lefolyási magasságot (L, mm). A több évre, sőt lehetőleg több évtizedre terjedő adatanyagból állapítjuk meg a következőket: 1. Egyes szelvényekre vonatkozóan a vízhozam időbeli alakulásának, vagyis a vízjárásnak a törvényszerűségeit, másként — egyszerűség kedvéért matematikai jellegű szimbólummal jelölve, — a q = m összefüggést — különösen a vízhozam havi és évi átlagait és szélsőségeit, az egyes értékek gyakorisági megoszlását, a szélsőségek ismétlődését stb. 2. A fajlagos vízszállítás különböző szelvényekre számított jellemző (pl. közepes vagy szélsőséges) értékeiből, az adatok különféle csoportosítása alapján a födrajzi tényezők (a vízgyűjtőterületek (F) földtani felépítése, lejtésviszonyai, növénytakarója, csapadék- és hőmérsékleti viszonyai stb.) befolyását a lefolyási viszonyok alakulására, vagyis a q = m összefüggést — végeredményben a fajlagos vízhozam havi és évi átlagának, továbbá a fajlagos árvízi és kisvízi hozam átlagos és szélsőséges értékének nagyságát az ország különböző pontjain. 3. A lefolyási magasság különböző szelvényekre számított értékei alapján a L = f(F) összefüggést, és az egyidejű csapadékadatokkal való egybevetéssel a lefolyási veszteség (Cs — L) havi és évi értékének nagyságát az ország különböző pontjain, vagy általában a csapadék mennyiségének függvényében. L = f(Cs).