Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)

1. szám - III. Márkus Gyula: Kör- és körgyűrű alakú lemezek számítása a nyomatékosztály-módszerével

_70 • . Márkus Gyula Az interpolálások megkönnyítése és az igénybevételek szemléltetőbbé tétele céljából a táblázatokban szereplő, és a gyakorlati alkalmazáshoz szükséges értékeket diagrammokban ábrázoltuk. Ezekről általában három tizedesjegyet lehet leolvasni, ami a további, logarléccel való, számításhoz teljesen elegendő. Abban az esetben, ha ß olyan értékeinél van szükség valamelyik tényezőre, amelyet a táblázat, illetve diagramm nem tartalmaz, a tényező a megkívánt pontossággal meghatározható a levezetett képletekből. 8. Gyakorlati alkalmazás. Példák A nyomatékosztás módszerének alkalmazásánál ügyelnünk kell az előjelekre. A szokásos előjelszabállyal ellentétben a kezdeti befogási nyomatékot akkor tekintjük pozitívnak, ha a lemezszélhez közvetlenül kapcsolódó szerkezeti részeket az óramutató járásával egyező értelemben igyekszik elforgatni. (L. E. Grinterféle előjelszabály.) A számítások során a forgatási értelmet, illetve előjelet a középtengelytől balra eső lemezrészre állapítjuk meg. Mielőtt a nyomatékosztáshoz hozzáfognánk, a közölt szabály alapján minden esetben meg kell állapítani a táblázatok, illetve diagrammok adta kezdeti befogási nyomatékok előjelét. Itt külön meg kell jegyeznünk, hogy nyomatékosztást csak támaszponti sugárirányú nyomatékoknál végzünk. Az érintőirányú nyomatékokat a már kiszámított sugárirányú támaszponti nyomatékokból határozzuk meg. A számítás első lépésében a támaszpontokat teljesen befogottnak tekintjük, s meghatározzuk a lemezvégeken a kezdeti befogási nyomatékokat a táblázatok vagy diagrammok segítségével, és a közölt szabály alapján megállapítjuk előjelüket. A számítás második lépésében képzeletben felszabadítjuk valamely támaszpontot a befogás alól, és a fellépő kiegyensúlyozatlan nyomatékot, ellenkező előjellel véve, a lemezvégek merevségének arányában szétosztjuk, majd pedig a kapott egyensúlyozó nyomatékokból az átviteli tényezők segítségével meghatározzuk a szomszédos lemezvégekre átviendő nyomatékot. A végleges értéket a kezdeti befogási, egyensúlyozó és átvitt nyomaték összege adja. A nyíláson belüli terhelés és támaszponti nyomatékok ismeretében utolsó lépésként előállítjuk az M

r és M

t nyomatékok ábráját, majd pedig kiszámítjuk a reakcióerőket. M

r és M, nyomatékok ábráinak az előállítását minden esetben három lépésben végezzük el: Először kiszámítjuk a szabadon felfekvő lemezre nyíláson belüli terhelés esetén a nyomatékokat, másodszor meghatározzuk ugyanazon lemezre a lemez folytonosságából, vagy a befogásból származó támaszponti nyomatékok következtében előálló nyílásnyomatékokat, s végül összegezzük a kettőt. Ugyanezt az eljárást követjük a reakcióerő meghatározásánál. A számítást mindkét esetben célszerű táblázatosan elvégezni.