Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)

1. szám - II. Finály Lajos: A szennyvizek fertőtlenítése

Szennyvizek fertőtlenítése ' 33 bó 1 4-et, 1 : 2000 töménységű 15 mintából 3-at nem fertőtlenített. Vs mm-es pelyhek esetén az 1 : 200Ö töménységű oldat 5 mintából 4-et nem fertőtlenített. Kurpjuvelt kísérletei szerint 1,5—2 cm méretű fekáliadarabokból 1 %-os klórmészoldat 24 órás behatása után is kitenyészthető volt a bacterium coli. Kórházi szennyvizek fertőtlenítése esetén, amint Schwarz kísérletei mutatták, figyelemmel kell lenni arra is, hogy egyes fertőtlenítő anyagok, így a kresol és lysol, a klórmész hatását erősen csökkentik. 9. A kórokozók viselkedése A szennyvíz nemcsak betegséget okozó baktériumokat, főképpen a tífusz, paratífusz, vérhas, kolera, továbbá a tuberkulózis baktériumait, hanem vírusokat és féregpetéket is tartalmazhat. Míg a baktériumok száma fertőtlenítéssel nagy mértékben csökkenthető, addig a féregpeték eltávolítása inkább a szennyvíztisztítás során következik be és legnagyobb részük a leülepedő iszapban marad. Itt azonban egyes fajták életképességüket még a kirothadás folyamán is megtartják és a rothasztott iszappal való trágyázás során a földbe jutva újabb fertőzést idézhetnek elő. A patogén csírák egyrésze szintén erősen ellenáll a rothasztómedencékben végbemenő folyamatoknak. Kliger 1921-ben még 14 nap múlva is kimutatta az Eberthella Typhosát. Begbie és Gibson (1930) városi szennyvíz rothadó iszapját vizsgálva, annak 1/100 cm

3-ében a tífusz baktériumot 57 közül 7 esetben, a paratífusz-B baktériumot 20 közül 7 esetben tudta kimutatni. Wilson és Blair 1931-ben azt találta, hogy biológiai tisztítás után, klórozás nélkül, a szennyvíz 1 literében, de sokszor már 0,1 literében is kimutathatók az említett baktériumok. Buchanan 1933-ban ugyancsak városi szennyvíz vizsgálatánál azt találta, hogy míg egészséges város szennyvizében tífusz és paratífusz baktérium nem mutatható ki, addig a paratífusz-B baktérium, járvány esetén, az utolsó klinikai eset után még 18 nappal is ki volt mutatható. Sterilizált szennyvízben a tífusz és paratifuszïbak tóriumok a beoltást követő 7—20 hónapig szaporodnak. Nem sterilizált szennyvízben szaporodási képességük sokkal gyorsabban megszűnik. Hazai vizsgálatok

7 azt mutatják, hogy a tüdőkórházak szennyvizében ülepítés után még mindig millión felüli, ülepítés és fertőtlenítés után is még millió körüli a tbc. baktériumszám. Ezzel szemben biológiai tisztítás és azt követő fertőtlenítő klórozás után az összes csíraszám egy millióról ezerre, tehát 99,9%kal csökkent, míg a kólititer 0,001 + -ró] 5,1—ra emelkedett, ami gyakorlatilag sterilitást jelent. Ugyanebből a fertőtlenített vízből azonban még mindig ki lehetett tenyészteni a tbc. baktériumot. Érdekes megemlíteni, hogy az egyik városi közkórház fertőző pavillonjából származó szennyvíz kólititere 1Ó7 + , és csíraszáma 36—46 millió volt. Ugyanott az idegosztály szennyvizének colititere 10~

2 , csíraszáma pedig mindössze 40 000 volt. Régirendszerű rothasztómedencékben való szennyvízkezelés bakteriológiai szempontból való kedvezőtlen hatását mutatja az, hogy a kólititer változatlanul 1Ö4 -f- értéke mellett a csíraszám 2,2 millióról 10 millióra emelkedett. A Jensen testvérek (1948) tüdőszanatóriumok tisztított szennyvizében, illetve annak nagy folyóba való bevezetése után, a kitorkolási hely alatt is sokszáz tbc. baktériumot mutat7) Az Országos Közegészségügyi Intézet 1950—51-ben végzett városi és más szennyvízvizsgálati — még feldolgozás alatt álló — adataiból, melyek szíves rendelkezésünkre bocsátásáért itt mondunk köszönetet. 3 Vízügyi közlemények 1952/1. 4324 (1).