Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)

2. szám - VI. Szígyártó Zoltán: Városi csatornahálózatok esővízkiömlőinek méretezése

'254 Szígyártó Zoltán A befogadó felületi oxigénfelvétele tehát közvetve a telítettségi százaléktól is függ. A 4. ábra különböző jellegű befogadók napi oxigénfelvételét adja meg a telítési százalék függvényében Imhoff nyomán. 3. A befogadó megengedhető megterhelésének meghatározása Az elmondottak után rátérhetünk a befogadó megengedhető megterhelésének meghatározására. Ennek kapcsán két eljárást ismertetünk. Az egyik számítás, a másik grafikonok segítségével adja meg a keresett értéket. Mind a kettő megegyezik azonban abban, hogy figyelmen kívül hagyja a befogadóba került szennyvízből ülepedési folyamattal esetleg kiváló, s ott fenékiszap alakjában anaerob körülmények között bomlásnak induló lebegő szerves anyagok különleges oxigénigényét. (Ez az elhanyagolás csupán igen lassú folyóknál

;

< egészen kis vízhozamú patakoknál és tavaknál okozhat hibát, ahol a víz mozgási energiája nem elég a szerves hordalék lebegésben tartásához.) Megegyeznek a közlendő eljárások abban is, hogy a megterhelés következtében előálló telítettségi hiány felső határát úgy szabják meg, hogy a legveszélyesebb időszakban előállott legkisebb pillanatnyi oxigéntartalom se csökkenjen 4 mglliter alá, vagyis a vízben tenyésző halállomány életfeltétele mindenkor biztosítva legyen. (Lásd I. táblázat.) Imhoff eljárásában az első napi oxigénfogyasztás és felvétel egyensúlyát vizsgálja,, mert a fogyasztás akkor a legnagyobb (lásd 2. ábra), és így, ha ebben az esetben fedezi a vízfolyás oxigénfelvétele a kiadási oldalt, egészen biztos, hogy a többi napon ismeg lesz a megkívánt biztonság. Ha a T hőfokú vízfolyás telítettségi értéke S

T mg/liter (lásd 3. ábra), a megengedhető legnagyobb telítettségi hiány D

ma

x=;S

T-A [mg/liter] ami az előzőkben már közölt összefüggések alapján: Tmi

n = 10

0 = ^ % 1 (1

> Oy nak felel meg. A 4. ábrán felkeresve a befogadó jellegének megfelelő egyenesen a T

mi

n-hoz tartozó e értéket, megkapjuk a befogadó számításba vehető maximális oxigénfelvételét g/m

2 • nap-ban. Végül ha ezt megszorozzuk azzal a felülettel, amelyet a folyóvíz 1 napi útján a levegővel érintkezve súrol (F, m

2), megkapjuk a felületen keresztül az első napon az oxigéntartalom túlzott lecsökkenése nélkül felvehető oxigén mennyiségét: O-t. 0 = F e [g/nap] (2> Az F nagysága jó közelítéssel és biztonsággal számítható a F = 86 400 V s [m

2] (2'> 1 összefüggésből, ahol v a vízfolyás közepes kisvízi középsebességét jelenti m/sec-ban,. míg s ugyanakkor a víztükör közepes szélessége méterben és 86 400 az 1 napban foglalt másodpercek száma. Szélesebb vízfolyásoknál, ahol az összekeveredéshez szükséges út hosszabb, a levegővel érintkező felület közelítő nagyságát megkísérelhetjük a szennyvízbeeresztés helyéről elindított felszíni úszókkal meghatározni.