Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)

2. szám - V. dr. Kessler Hubert: Karsztvizek feltárása

/1 karsztvíz feltárása 245 15 m hosszú tengely alsó végén, az elektromotor pedig a felső végén, a nyugalmi vízszint felett helyezkedik el. Elképzelhető még az úszószivattyús megoldás is, melynél a sínek között vezetett, úszókra szerelt aggregátum leszíváskor a beépített bakra ül (9. ábra). Az úszószivattyú a vizet ugyancsak vezetősínek között mozgó nyomócsövön át az akna oldalába vájt vályún-keresztül átemelőmedencébe nyomja, ahonnan a nyugalmi vízszint felett beépített szivattyú útján kerül a felszínre. Tagadhatatlan, hogy minden megoldásnak megvannak a nehézségei, de nagymennyiségű karsztvíz kitermelése nagy depresszió nélkül elképzelhetetlen. A nagy depresszió szükségességét meghatározó fizikai törvényeket nem tudjuk megváltoztatni, ezért az ilyen víztermeléssel kapcsolatos új műszaki lehetőségeket kell kifejlesztenünk. * * * A karsztvíznek ivóvíz céljaira aknával történő mesterséges feltárását először Tatabányán alkalmazták, ahol 1908-ban a 172,8 m-es szintről 40 m mély aknát mélyítettek a triászmészkőbe. Az aknából a +134,0 m-es szinten, az akkori karsztvízszint alatt .kb. 4 méterrel, K-i irányban 137 m hosszú tárót hajtottak. Ebből, valamint hét rövidebb haránttáróból összesen négy jelentősebb vízeret tártak fel 2500 liter/perc hozammal. Az akna hozama azonban lecsökkent, ezért újabb aknát mélyítettek a vasútállomás közelében. Ennek vízgyüjtőtáróját a 132 m-es szinten indították. Végül 645 m táróból 3000 liter/perc vizet nyertek. A két akna hozama ma együttesen alig 600 liter/perc. Jelenleg a tatabányai vízszint +135 m magasságban van. Ez nemcsak a legutóbbi csapadékhiányos évek következménye, hanem az állandó bányavízbetörésekkel kapcsolatos szivattyúzásnak tudható be. E két akna példája is a minél nagyobb mélységben történő megcsapolás jelentősége mellett tanúskodik. Dolomitban először Pilisszentivánon mélyítettek 'aknát, ahol rövid oldaltáróból 500 liter/percnyi vizet nyertek. Ezt az aknát is csak 2 méterrel a nyugalmi vízszint alá mélyítették, ezért megérzi a szintingadozásokat. A régebbi tapasztalatok nyomán, de egészen újszerű elgondolás alapján készült a Tatabánya-Újváros vízellátását biztosító karsztakna (10. ábra). Ezt az adott terepés földtani viszonyoknak megfelelően lejtaknának képezték ki. Itt már érvényesítették a mély depresszióval való megcsapolás elvét, és 24 méterrel hatoltak a nyugalmi karsztvízszint alá, vagyis a -fill m A. f. szintig. Az aknahajtási munkálatokat jelentős részben megkönnyítette az a szerencsés körülmény, hogy a triászmészkő rendkívül tömött volt. Ezért a nyugalmi vízszint alatt nem jelentkezett nagyobb vízbetörés, és nem voltak szivattyúzási nehézségek. A várt víztartó fővető közelében azután megálltak az aknahajtással és megcsapolófúrásokat indítottak a feltételezett vízjárat felé. A fúrások teljes sikerrel jártak, és 46 mm átmérővel 300 liter/perc, 76 mm átmérővel 1000 liter/percnyi vizet szolgáltattak (3. kép). A fúrások zárófejére szerelt feszmérők 2,3 atm. nyomást mutattak. Lényegesen nagyobb műszaki nehézségekkel kellett egy másik nagy karsztakna építésénél megküzdeni. Ez a Hidegvölgyben mélyített akna, amelynél szintén 24 méterrel kívántak a karsztvíznívó alá hatolni, de a folytonos vízbetörések okozta rendkívüli nehézségek miatt végül is 18 méterrel a vízszint alatt készítették el a vízszintes tárót. Ennél a már vázolt kétlépcsős, átemelőszivattyús rendszert alkalmazták, amely itt az egyetleú víztelenítési lehetőség volt és jól bevált. A vízszintes tárót az akna felé vízzáró kapuval látták el, hogy a táró .vízhozamát szükség esetéh\ki lehessen iktatni. A rrurkák alatti nagy szivattyúzási költségek csök7* 4