Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)
2. szám - V. dr. Kessler Hubert: Karsztvizek feltárása
/1 karsztvíz feltárása 237 A karsztvíz kitermelése Forrásfoglalás. A karsztvíz kitermelésének legegyszerűbb és legkevésbbé költséges * módjával akkor van dolgunk, ha a karsztvíz természetes forrás alakjában felszínre bukkan. Ez nem azt jelenti, hogy ilyen forrás foglalásánál nem kell a legnagyobb körültekintéssel eljárnunk. Egyetlen helyszíni bejárás alkalmával nem dönthetjük el a karsztforrás foglalásának lehetőségét. A karsztforrás megbízhatóságát, különböző csapadékviszonyokra való reagálását, vízhozamingadozását, ezzel kapcsolatos bakteriológiai és kémiai viszonyait hosszú, alapos vizsgálattal meg kell állapítanunk. Különösen a minimális vízhozam megállapítása kíván olyan hosszú, éveken át tartó észlelést, amilyenre mostani rohamos fejlődésünk mellett nincs lehetőség: Ezt a hiányt kívánja az Országos Vízgazdálkodási Hivatal által 1950-ben megindított és jelenleg a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet által folytatott rendszeres forrásnyilvántartás pótolni. Az éveken keresztül végzett mérések alapján összeállítandó megbízhatósági osztályozás azonban csak hosszú idő múlva fog tökéletesen kialakulni. Nekünk pedig a már most rendelkezésünkre álló adatokból és bizonyos külső jelekből kell arra következtetnünk, hogy melyik karsztforrást érdemes foglalni. Általánosan érvényes szabály az, hogy minél magasabban fakad va lamely karsztforrás az erózi óbázis felett , annál megbízhatatlanabl)'.'~tVt. ' a lacs и i lyíűiTi aîiTa ka do kafsztfoffas miiïdig megbízhatóbb, kiegyensúlyozottabb hozamú. Ez érthető, hiszen nagyabb az érhálózata és vízgyűjtőterülete, nagyobb a csapadékingadozásokat kiegyensúlyozó tartaléktere, jobb a víz szűrési lehetősége és kisebbek a hőmérsékleti ingadozásai. Különösen fontos az, hogy a karsztforrás lehetőleg jóval a környék általános karsztvízszintje alatt fakadjon, 1 tehát hidrosztatikus nyomás alatt álljon, amely még a karsztvízszint némi süllyedése alatt sem szűnik meg. Ha éppen a karsztvízszinten fakad, akkor — bármilyen bővizű forrás is — kedvezőtlen csapadékviszonyú évben könnyen elapadhat, mint pl. a mélykarsztból táplálkozó tatai Pokolforrás, amelyre helytelenül telepítették a bánhidai erőmű tartalékvezetékének egyik vízkivételi művét. A kb. 4 méterrel alacsonyabban fakadó Tükörforrás alig érezte meg a karsztvízszint süllyedését. Lényeges tehát, hogy foglalás előtt a karsztforrások szintjét a környék általános karsztvízszintjével összehasonlítsuk. Ha nincsen olyan forrásunk, amely az általános karsztvízszint alatt fakad, kénytelenek vagyunk olyan foglalási tervet készíteni, amely csapadékhiányos időben — átmenetileg — lehetővé teszi a forrásküszöb mesterséges süllyesztését. A mesterséges küszöbsüllyesztés általában csak mélykarsztból eredő forrásoknál valósítható meg. A változtatható forrásküszöböt nem szükséges a forrásfoglalásnál ténylegesen süllyeszthető zsiliptáblával előállítani, hanem elég, ha a legalább 5—6 m mély forrásakna alján megfelelően méretezett tolózárat helyezünk el, és ezzel szabályozzuk az aknában lévő vízszintet. Ezzel az eljárással tulajdonképen hatalmas tározómedencét takaríthatunk meg, amelyet a forrás nagykiterjedésű természetes járatrendszere helyettesít. Hangsúlyozandó, hogy csak átmeneti küszöbsüllyesztésről lehet szó, mert a tartós süllyesztés felborítja a kialakult természetes vízháztartási egyensúlyt, és átmeneti vízbőség után megint csak az eredeti vízhozam jelentkezik. Az átmeneti küszöbsüllyesztéssel tehát csak szárazság idején, a természetes vízhozam csökkenésekor nyúlunk a forrás érhálózatának mélyebb szintjén lévő tartalékhoz. Csapadékos időben, tavasszal és ősszel, újra előállítjuk az eredeti küszöbszintet, hogy a tartaléktér újra feltöltődhessen. Karsztforrások foglalásánál fontos követelmény, hogy a foglalás közvetlenül a :szálkőzetben, a karsztjáratnál történjen. A természetes forráskibukkanást rendszerint
