Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)
2. szám - V. dr. Kessler Hubert: Karsztvizek feltárása
/1 karsztvíz feltárása 225 A hegység szerkezetét általában nem bontják meg vízzáró rétegek, ezért itt hazánk határain túlterjedő egységes karsztvízszint alakulhatott ki. Magyar területen a mélyen bevágott Jósva- é s Bódva-völgv csapolja le itt a karsztvizet. A 190 és 210 m tengerszint feletti magasságban fakadó karsztforrások közt a legbővebb a Jósvaforrás, az aggteleki barlangrendszer vizének a kifolyása. Vízhozama 100 és többezer liter/sec között ingadozik. Ha rendkívül csapadékos időben az alsó barlangrendszer nem győzi a megnövekedett vízhozamot elvezetni, még 12 m-rel magasabban is nyílnak időszakos források. A 210 m-es szint alatt még számos más bővizű forrás is fakad, amelyek együttes hozama kb. 300 liter/sec. A hegység bódvavölgyi peremi törésvonala mentén nagyobb mélységből is fakadnak langyos karsztforrások, amelyeknek a hőmérséklete a 24 fokot is eléri, pl. a Tornanádaska, Bódvaszilas és Szalonna községnél fakadó források. A hegység nagy kiterjedése, továbbá fennsíkszerű felépítése miatt, amely a csapadékvíz legnagyobb részének a mélybe való szivárgását lehetővé teszi, ezen a területen igen nagy vízfeltárási lehetőségek nyílnak. A Bükk-hegysé g. Az előbbi hegységtől délre emelkedik az iparosodás szempontjából jóval jelentősebb Bükk-hegység. A kettő között találjuk még a kisterületű ú. n. upponyi szigethegységet, melynek jelentősége azonban csak alárendelt. A Bükk-hegység legkiemelkedőbb része, a Bükk-plató és közvetlen környéke is karsztos terület, de nem a szónak abban a klasszikus értelmében, mint az előbb vázolt hegység. A karsztosodásba kiválóan alkalmas triászkorú mészkő karsztosodásra kevéssé alkalmas karbonképződményekkel váltakozik, és ezeket a települési viszonyokat közbeékelt vízzáró palák teszik még bonyolultabbá. Ennek következményeként nem szólhatunk itt nagykiterjedésű karsztvíztömegekről és egységes karsztvízszintről. Itt csak több kisebb, többé-kevésbbé független, önálló karsztegység alakulhatott ki, mindegyik a maga önálló földalatti vízrendszerével. Ez természetesen a forrásokra is rányomja bélyegét, amelyek a legkülönbözőbb, 180-tól 600 m tengerszint feletti magasságban fakadnak. A források közül a miskolci vízművet ellátó miskolc-tapolcai forrásokon kívül a П ЯТЯГ Ц А- és Szinva/ ynl gyi-forrá sok a legfontosabbak, amelyek a rohamosan fejlődő iparvidék vízellátása szempontjából nagy jelentőségűek. Ez utóbbiaknál is észlelhetjük azt az általános érvényű jelenséget, hogy a magasabban fakadó források vízhozama szélsőségesebb határok között ingadozik, így megbízhatatlanabbak, mint az alacsonyabban fakadók. Ez a magasabban fakadó források kisebb vízgyűjtőterületével, továbbá tágabb és ezért gyorsabb lefolyást biztosító érhálózatával magyarázható. A 490 m magasságban fakadó Garadna-forrás eddig mért legszélsőségesebb vízhozamai 930 és 12 800 liter/perc. A 200 méterrel alacsonyabban fakadó I. sz. Anna-barlangi forrás vízhozama viszont csak 1100 és 1980 liter/perc között ingadozik, megbízhatósági indexe tehát jobb. A Bükk déli peremi törése mentén igen bővizű, részben langyos források fakadnak, amelyek közül a legjelentősebbek a miskolc-tapolcai hideg- és melegforrások. A hidegforrások egy részét a miskolci vízmű használja fel, nagy része azonban ma még felhasználatlanul folyik a Hejőbe. A 31 fokos melegforrásokat fürdési célokra használják. Az említett törésvonallal kapcsolatosak még a latoruti Vízfő, a kácsi hidegés melegforrások és az egri melegforrások. Valószínű, hogy a felnémeti mesterséges karsztvízfeltárással is a mélykarsztot sikerült megcsapolni. Az eddigi kutatások és megfigyelések alapján alig remélhető, hogy a Bükk-plató közvetlen környékén nagyobb karsztvízmennyisége,t lehessen mesterségesen feltárni.
