Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)

1. szám - IV. Kovács György: A duzzasztási görbék számítására ajánlott módszerek hidromechanikai összehasonlítása

106 Kovács György .ahonnan Q = f^r (72) Az általában használt vízhozamgörbék azonban a vízhozamot csak a mélység függvényében adják meg, tehát elhanyagolják az eséssel való gyökös kapcsolatát. Ennek a hibának a nagyságát vizsgálva, nézzük meg először egyes szelvényekben, ahol esésméréseket is végeztek, hogy az esések milyen határok között ingadoztak. Az alábbi táblázatban feltüntettem néhány mérési szelvényre az eddig közel azonos vízállásnál mért maximális és minimális esést és a kettő számtani közepétől való Mérceszelvény Duna Mohács Sztálinváros Dunaalmás Tisza Szeged Tiszabő Tokaj Az eddigi mérések alapján tehát azt mondhatjuk, hogy a szélsőséges esések -eltérése a közepestől általában a Dunán mintegy +.30%, a Tiszán pedig mintegy +.60%. Ez a kilengés a (72) egyenlet figyelembevételével a vízhozamban a Dunán _+.15%-os, a Tiszán pedig J+.26%-OS ingadozást jelent ugyanannál a vízmélységnél. így a különböző esésnél mért összetartozó mélység- és vízhozamértékekkel jellemzett pontokra szerkesztett kulminációs hozamgörbe pontossága nagyon bizonytalan. És teljesen helytelen a vízállásidősorból ennek a kulminációs hozamgörbének a segítségével vízhozamidősort szerkeszteni, mert a vízhozamokban szélsőséges esetben az előbb említett hiba teljes mértékben érvényesülhet. Természetesen olyan feladatoknál, ahol hosszabb időre vonatkoztatott átlagok szerepelnek, ezek a hibák kiesnek, mivel a hiba egyenlő valószínűséggel jelentkezhet akár pozitív, akár negatív előjellel. Ott azonban, ahol a vízhozam pontos időbeni változásra van szükségünk, mint pl. a laboratóriumi modellkísérleteknél, ezt az eljárást nem alkalmazhatjuk. Nem felel meg ezeknek a vízhozamgörbéknek a pontossága az itt tárgyalt feladatnak a megoldásához sem. Ezért kívánatos lenne, hogy az egységesnek tekinthető folyószakaszokon, mint pl. a Dunának Budapest és a Sió-torok közötti szakasza, csak egy-egy szelvényben mérjük a vízhozamot, de ezt a szelvényt egészítsük ki a főmérce felett és alatt a folyó jellegének megfelelő távolságban mintegy 500—1000 m-re elhelyezett segédmércékkel. Ezeken a mércéken is végezzünk mindennap a főmércével egyidejűleg vízállásleolvasást. így a mércéről nemcsak vízállás-, hanem vízszínesési idősor is állna rendelkezésünkre és minden vízhozamméréshez pontos esésadatunk lenne. Ez lehetővé tenné, hogy a szelvényre egy az esés, vízhozam és vízmélység közötti összefüggést ábrázoló nomogrammot szerkeszthessünk. Ilyen nomogrammot mutat a 7. ábra, amelyet a rendelkezésünkre álló adatokból Dunapentelére állítottunk össze, inkább csak az eljárás bemutatására, mivel a kevés és megbízhatatlan adat miatt pontosságra az ábra лет tarthat számot. A 7. ábrán az összefüggést aritmetikus skálán ábrázoltuk, százalékos eltérést. Minimális esés Hozzátart. vízállás cm Maximális esés Hozzátart. vízállás cm Az esés ingadozása % 0,000 070 0 0.000 0790 0,000 0400 + 351 + 260 390 0,000 104 0 0,000 1700 0,000 094 0 -f 350 -1- 239 + 386 19,5 36,5 40,3 0,000 024 0 0,000042 0 0,000 016 4 + 271 + 418 — 140 0,000 120 0 0,000158 0 0,000089 0 -)- 277 -f 312 — 103 66,7 58.0 . 69,0