Vízügyi Közlemények, 1951 (33. évfolyam)

2. szám - III. Dr. Lászlóffy Woldemár: A bukógáttal való vízhozammérés

со 102 A bukógáttal való vízhozammérés annyiféle tehát az átbukási tényező. Ha a másfél évszázadnál hosszabb időre terjedő kísérleti kutatásnak nem sikerült végleges eredményt elérnie az olyan egyszerű szelvény átbukási tényezőjének meghatározásában, mint az élesezélű bukólemez, nyilvánvaló, hogy a gyakorlatban elképzelhető gátalakok végtelen sok változatára érvényes általános megoldást még csak nem is remélhetünk. Tudjuk azonban, hogy a gyakorlati vízgazdálkodás szempontjából mennyire fontos egy-egy rendkívüli árvíz hozamának ismerete, amelynek meghatározásához esetleg egy bukógát fölötti árvíznyom ad támpontot. Ilyenkor az átbukási tényező értékének megközelítő becslése is komoly segítséget nyújt. í Ebből a szempontból fontosak azok a kísérletek, amelyeket egyrészt a különböző jellegzetes alap-alakokra vonatkozó átbukási tényező meghatározása céljából, másrészt annak felderítésére végeztek, hogy a gáttest elővagy utólejtőjének hajlása, koronájának szélessége és lekerekítése stb., milyen értelemben és mértékben módosítja az átbukási tényező értékét. Az ilyen természetű adatok lényegesen megkönnyítik a gyakorlatban az átbukási tényező értékének közelítő felvételét. Mióta a vízhasznosítások korát éljük, a vízrajzi adatgyűjtés súlypontja a vízállásokról a vízhozam-adatokra tolódott át. Érthető tehát, hogy a vízrajzi szolgálatok — mindenütt ahol csak lehetséges — felhasználják a meglévő bukógátakat a naponként lefolyó vízhozamok számítására. Ilyen esetben gyakran már nem elégszenek meg a folyamatos vízmérésre használt gát átbukási tényezőjének becsült értékével, hanem a természetben végzett szárnymérésekkel vagy laboratóriumi kismintákon végzett kísérletekkel meghatározzák a különböző átbukási magasságokhoz tartozó vízhozamokat : a gát vízemésztési görbéjét. » a) Az átbukási együttható értékét befolyásoló tényezők 1. A gátkorona szélességének befolyása Vizsgáljuk először a függőleges homlok- és hátfalakkal határolt a vastagságú vízszintes koronával sarkosan kialakított egyszerű gátszelvényt (— ger.endafal). t Az éles sarok mentén az átbukó vízsugár alsó felülete elválik a faltól, föléje emelkedik és 0,66—0,7 h távolságban jut vissza erre a magasságra (lásd 3. ábra). Bazin megfigyelései szerint [2] h > 2a vagy a _< h/2 esetén a vízsugár, — ha oldalról levegő juthat alája, — teljesen szabadon bukik át a gáton, anélkül, hogy a koronát érné. Ebben az esetben mindenkor érvényesek az élesszélű bukólemezre vonatkozó képletek. Ha a gát koronaszélessége a > 2/3 h (vagy h < 1,5 a), a vízsugár ráfekszik a koronára. Ez előfordulhat már a = 0,5 h —0,66 h (vagy h = 1,5 a ~ -f- 2a) között is. Ilyenkor az átbukási tényező lecsökken, és az élesszélű gáton szabadon átbukó vízsugárra vonatkozó m tényezőhöz viszonyított nagysága a 0,5 < hja < 2 határok között J^l = 0,70 +0,185 — ' (38) m a