Vízügyi Közlemények, 1951 (33. évfolyam)

2. szám - III. Dr. Lászlóffy Woldemár: A bukógáttal való vízhozammérés

A képletek érvényességét befolyásoló tényezők 79 A 3. esetben felülről nyúlt be egy függőleges terelőlemez a hozzávezető csatornába a bukóéi magasságáig. A víz a terelőlap alatt kényszerült áthaladni, de a víznyaláb éppen a bukógátnál került ismét felszínre. Ezért adó dott nagyra a /u, tényező és vele AQ. A 4. esetb эп lyukgatott lemez szolgált csendesítőül, amelyen az 1,5 mm átmérőjű lyukak 2,6 mm-es sortávolságban, középponttól középpontig mért 3 mm távolságban voltak elhelyezve. Nagyobb vízhozamoknál a sűrű rosta úgy hatott, mint az 1. esetbeni gereb, de a nagy ellenállás miatt mégis mérsékeltebben. Az 5. és 6. kísérletnél függőleges pálcákat helyeztek el 24 keresztirányú sorban 450 mm hosszú szakasaon, amelyek gerebsorozatot alkottak. A pálcák csak alsó végükön voltak megfogva, és így az áramló víz hatására rezgésbe jöttek. Mivel szabad felső végük mozgott legerősebben, leginkább a felső vízszálakat fékezték. A sebességeloszlás végeredményben az előző esetekben tapasztalttal ellenkező. A fenéken haladó vízszálak a mérőbukó előtt hirtelen irányváltozással emelkednek fel. Az energiaveszteség azért nagy, /л. kicsi, és AQ negatív. Az 5. esetben a pálcák 8 és 10 mm átmérőjűek voltak, ezért- kevésbbé rezegtek és fékeztek, mint a 6. esetben, ahol csak 5 mm volt az átmérőjük. A 7. eset csak abban különbözött a 6.-tól, hogy a pálcaerdő rúdjai a fenék fölött 150, 300 és 450 mm magasságban elhelyezett vízszintes lemez fúratain haladták át, és így merevítve voltak. Csillapító hatásuk a teljes szelvényben egyenletesen érvényesült. A 8—-11. elrendezésre vonatkozó A Q-görbék igen közel esnek egymáshoz.Ezért eltéréseiket erősebb nagyításban ábrázoltuk a 10. ábra jobboldalirészén. Az eltérések különbén jóval a bukómérésnél laboratóriumban is meg engedett 1%-os hibahatár alatt vannak. A 8. kísérletnél az áramlás irányában fekvő 150 mm hosszú, 10 mm külső és 9 mm belső átmérőjű rézcső-darabokkal töltötték ki az egész keresztszelvényt. A sebességeloszlás teljesen egyenletes volt. A csőköteg a 9. kísérletnél is hatékonynak bizonyult, amikor közvetlenül előtte 500 mm magas táblán buktatták át a vizet és ezáltal teljesen szabálytalanná tették a sebességeloszlást. A 10. elrendezést az előbb említett bukó után elhelyezett 3 terelőlemez alkotta egymástól 200 mm távolságban. Két lemez felülről nyúlt belel a vízbe a fenéktől 200, ill. 350 mm magasságig. Közöttük középen a fenék fölé 250 mm magasságra emelkedő bukólemez volt elhelyezve. A háromszori mérsékelt irányváltozásra kényszerített víz sebességeloszlása elég egyenletes volt, bár — csekély mértékben — itt is tapasztalható a 3. elrendezésnél említett hatás. A 11. kísérlet alkalmával mindennemű csillapítóberendezést eltávolítottak a csatornából. Mivel a kísérleti csatorna hossza a vízbeömlés helyétől a mérőbukó síkjáig 3,25 m, ez, a csatorna szélességének húszszorosát meghaladó távolság egymagában is biztosítja a bukóhoz érkező víz egyenletes sebességeloszlását. Dillmann kísérletei tehát nemcsak az egyenletes sebességeloszlás fontosságát bizonyítják hanem azt is, hogy célszerűtlen vízcsendesítőkkel inkább rontunk, mint használunk !