Vízügyi Közlemények, 1951 (33. évfolyam)

1. szám - I. A magyar Dunaszakasz szabályozásának kérdései

A Felsödurta, 17 A kis vízszabályozási terveket a volt pozsonyi magyar folyammérnöki hivatal által megkezdett Schick-féle rendszer szerint dolgozták ki. A kisvízszabályozást azonban nem lehetett ott folytatni, ahol a háború miatt abba kellett hagyni, hanem azokon a helyeken kellett beavatkozni, ahol az elfajulás a hajózást a legnagyobb mértékben akadályozta. A kisvízszabályozás folytatása során új mellékágelzárásokat létesítettek, a főmederben pedig — mindig a felmerülő szükségnek megfelelően — gázlórendezési munkálatokat végeztek. A gázlójavítás sarkantyúk építéséhői és kotrásból állt. Néhány eszter.dő munkálatai után kiderült, hogy a nagymérvű hordaléklerakódás a Kisbodak-Szap-Medve közötti szakaszon (1827—1805 fl<m), általános mederemelkedést okozott. A régi rendszer szerint épült szabályozási művek nem voltak képesek rendeltetésüknek megfelelni. Ezért az összeszorítás hatásának fol ozága céljából egyrészt a vízszínemelkedés következtében viszonylag alacsonnyá vált párhuzámműveket kellett' magasítani, másiészt a sarkantyúlat új, hatásosabb rendszer szerint lellett megépíteni. A párhuzamművek emelésénél az elv az volt, hogy amennyire a meder, ületve a víz«zinek emelkedtek, olyan méitéklen kell emelr.i a mm eket is. A kisvízszabályozás módosítása / A régi rendszer szerint épült sarkantyúkról litűnt, hogy nem eléggé hatékonyak. Alacsonyak, testük kicsi és a meder keresstszehényét nem lépesek kellői éppen szűkíteri. A magyar íolyószabályozó szolgálat a sailar.tyúkat a rendszer és a méretek mtdosításá\al igyekezett hatélonyabbá tenni. Minthogy a meder ssélessége már a köiépvízsi abály ozás során is túlságosan bőnek bizonyult, a mediet erőteljesebben kellett összesí űl-íteri. Az első Ic-pés most is a sodorvonal megtervezése, illetve az új л iszonyolhoz való alkalmazása volt. A sodorvonal megtervezéséréi a páihuzairmmelet a kcmoiú oldalon továbbra is meghagyták szelepül ben. A ssűlítés a demború oldal felől történt. Mivel tapasztalat szerint'a iőmcdeiben a zátony ok és az újabban lépződött szigetek a dcmboiú parttól 100—150 m-re nyúlrak a mcdeibe, magyar résziől azt ja\asolták, logy a túlságosan bőié néietezett ircdersíélességet a kanyarulat tetőpontján 100 m-rel, az átmeneti (infkxic's) pontokon pedig legak'bb 10%-l al (mirdl ét part felől 16—15 m-rel) szűkítsék. Az így felvett pontok összekötő gcibéje adta a szűkítövcnalat. Szűkítővonalat csak a kanyarulat domboiú oldalán terveznek. A sarkantyúk kiosztása az új, módosított rendszerben is a sodorvonalon történik (11. ábra). Az inflexiós portból ir.dul ki a sarl anty ú-ierdszer első tagja, a többi pedig a sodorvonalon lefelé haladva,'kb. a iél mederssélességnek megfelelő távolságban követi egymást. A sarkantyúk felső koronaélér.ek iránya a sodorvonaha húzott merőlegessel 15 fokos szeget zár be a vízfolyás irányában lefelé. A keresztirányú műveknek az a része, amely a szabályozási vonal (part, párhuzammű) és a szűkítővonal kezé esik, magas, keresztgát jellegű, és koronája vízszintes vagy enyhe hajlású (legfeljebb 1—2%); az a része pedig, amely a szűkítővonaltól a meder felé esik, a tulajdonképpeni sarkantyú. Ennek a meder felé erőteljesebb liajlása van. A.sarkantyúk magasságát a szűkítővonalon állapítják meg. Az inflexiós pont szel\ ény ében a saikantyú tö%ének magassága — mint az eiedeti rerdszeirél is — 75 cm mélyen \an a szabályozási vízszin alatt. A tetőponti szelvényben, ahol a szűkítésméitéke a legnagyobb, a saikantyú tövének kcror.a2 • »