Vízügyi Közlemények, 1951 (33. évfolyam)

1. szám - V. Károlyi Zoltán: A felsődunai hordaléktanulmányok eddigi eredményei

A /elsődunai hordaléktanulmáiiyok eredményei 95 ágakban, a hordalék kopását is beleértve. Ez szintén kis szám, bár itt valóban erős becslést végeztünk. Mégis -— nehogy valaki az eddig előadottakból azt a következtetést vonja le, hogy az egész hordalékmérés rossz, és nem érdemes vele foglalkozni -— nézzük, melyek azok az ellenérvek, amelyek eddigi eredményeinket legalább bizonyos fokig valószínűvé teszik. 1. A hordxlékmérések nagy része —- mint említettük. —• csak kísérletezés volt. A teljes szelvény végigmérését csak másodrendű célnak tekintették, a fősúly a hordalékfogó kipróbálásán volt. A mérések helyenként 20—25 m távolságra történtek egymástól, tehát feltehető, hogy közben voltak "•-— mint fentebb is említettem — sávok, ahol erős mozgás volt. Ilyen esetek egész nagy százalékkal megnövelhetik a végeredményt. Remélhető, hogy a mikrofonos hallgatókészülékkel az ilyen maximumok könnyen kikereshetők lesznek. 2. Feltehető, hogy azokon a sávokon, ahol a hordalék mozgása nagyon élénk, a fogókészülék hatásfoka rosszabb. Ugyanis, míg a meder 'legtöbb részén általában csak a fenéken végigguruló vékony hordalékrétegről van szó, az intenzív mozgás helyén valószínűleg fellé]) az a laboratóriumban megfigyelt állapot, amikor a fenék nagyobb vastagságban kásaszerűen fellazul és mozgásba jön. E.képzelhető, hogy ilyenkor a fenékre bocsátott forgószekrény alatt és felett eltávozhat bizonyos hordalékmennyiség, amelyet a fogó nem már meg. Ilyenkor nagyobb tömegek félig lebegtetve, ugrálva mozognak. Erre következtethetünk az egyes mellékágakban árvíz után észlelt lerakódásokból, amelyek a mederfenékhez viszonyítva tekintélyes magasságban fekiisznek. Szükséges volna ezért a fogókészüiék hatásfokának laboratóriumi meghatározása. > 3. A bősi mérések nem terjeszkedtek ki a jobboldali zátony tetejére, pedig nagyvíznél valószínűleg ott is volt hordalékmozgás. Máskép nem emelkedhetett volna meg 1943 és 1949 között a zátony magassága 1,50 m-rel. 4. Ha a zátonyok anyagának szemösszetételét megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy különösen a vízfolyás szerinti alsó felükön legnagyobbrészben finomszemű kavicsot és igen sok iszapot tartalmaznak és csak a zátony felületét borítja egy vékony, pikkelyszerűen elhelyezkedett nagyobbszemű kavicsréteg. A főmederben lévő zátonyok nagyrésze alig alkalmas pl. műkőkészítésre, annyi homokos és iszapos alkatrészt tartalmaz. Nagyon valószínű tehát, hogy a keresztszelvényekben kimutatott feltöltődés egy része nem a fenéken görgetett hordalék, hanem a lebegtetett iszap lerakódásából ered. Pl. a 117. V. O. szelvényben kimutatott igen nagy keresztszelvény-csökkenés nem egyéb, mint a jobbparti zátony hatalmas mértékű megerősödése. Az anyag egy része lebegve kerülhetett oda. 5. Duzzasztók feletti lerakódásoknál — mivel itt a lerakódás sokkal élénkebb ütemű — megállapítható, hogy mi a görgetétt és lebegtetett anyag mennyiségének az aránya. A Kachletmű duzzasztóterében pl. (ahol a kavics szemnagysága kb. megfelel a Szap—Gönyii közti szakaszénak). 20 év alatt 2,5 millió m

3 iszap és csak 500 000 m

3 kavics lerakódását állapították meg. Ugyanitt a Duna átlagos görgetett hordalékhozama kereken évi 25 000 m

3. Ebből látható, hogy a hordalékfogóval nem mérhető lebegő iszapból is tekintélyes tömeg lerakódása képzelhető el. Ezért a fenékhordalékon kívül a szakasz felső végén érkező és alsó végén távozó lebegő hordalék évi mennyiségét is mérni kell.