Vízügyi Közlemények, 1949 (31. évfolyam)

1-2. szám - V. Mantuanó József: Az 1947. évi árvíz tapasztalatai a Sió, a Sárvíz és a Kapos völgyében

70 Mantua

.no József hozzájárult az alsó szakasz vízjárási viszonyainak könnyítéséhez. Tehát itt a Duna és a Sió együttes vízjátéka szabja meg a lefolyási viszonyokat, azonban ennek a szakasznak a vízvezetőképessége szélsőséges esetben is megfelelőbb, mint a középső szakaszé. A vízállások vizsgálatánál mutatunk rá, hogy a háborúban felrobbantott hidak helyett épített szükséghidak is helyenkint igen nagy helyi duzzasztásokat okoztak. Simontornyán a 3. ábrán látható jármok voltak a mederbe beépítve és súlyosbbította még a helyzetet, hogy nem voltak teljesen párhuzamosak a vízfolyás irányával. E miatt mintegy 50 cm helyi duzzasztás lépett fel. Ez a félméteres vízszint3. ábra. A simontornyai híd, és az árvízszint hosszelvénve a híd körüli szakaszon. emelkedés igen súlyos zavarokat okozott. Az árvédelmi töltést a simontornyai közúti híd felett az 1940. évi árvíz után 7,00 m magasságra emelték, mégis, a duzzasztás következtében a víz átlagban 0,2 m-re meghaladta. A meghágás ellen nyúlgáttal védekeztek. Az áradás megindulásakor a felelős védekező az alsóbb szakaszon tartózkodott, és a simontornyai vízmércéről — amely a híd alatt van 300 m-re — jelzett vízállás szerint a töltés még egyáltalán nem látszott veszélyeztetettnek, holott a valóságban a víz már kezdte megközelíteni a koronát. A vízmércén a legmagasabb vízállás is 6,64 m volt, 36 cm-rel alacsonyabb, mint a + 7,0 m magas korona, a híd felett viszont a legmagasabb víz 20 cm-rel meghaladta a koronát! Az általános védekezés megindulásakor a munkák irányítója nem gondolt a hídjármok nagy duzzasztására, pedig a töltés átszakadása Simontornya község elöntését jelentette volna. A Kapós. — Vízhozam szempontjából a Sió legjelentősebb mellékvize a Kapos-csatorna. Az 1947. évi tetőző magasságoknak az 1940. évi adatokkal való