Vízügyi Közlemények, 1949 (31. évfolyam)
3-4. szám - IV. Csehily Géza: Az öntözések szervezete a Szovjetunióban
226 Csehily Géza Az öntözővíznek a kolhozok és a szovhozok közötti elosztását, ellenőrzését a csatornarendszer intézősége és a kolhoz vezetősége között megkötött szerződés szabályozza. Ebben az esetben — a gépállomásokhoz hasonlóan — az öntözőrendszer intézősége mint nemzeti vállalat szerepel a kolhozokkal szemben. Csakis a szerződéses viszony biztosíthatja a tervszerű felhasználást és a kölcsönös ellenőrzés lehetőségét. Ennek keretében az öntözőrendszer intézősége ellátja a pontos vízkiszolgáltatást, a kolhozok pedig a kerületi mezőgazdasági és vízgazdálkodási szervek irányításával megszervezik az átvett öntözővíz tervszerű felhasználását. Az említett feladatok ellátásának pénzügyi kérdéseit árelemzések és számvetések alapján oldják meg, amelyeknek legfontosabb kérdése az öntözővíz beszerzési-, illetve önköltségének megállapítása. Az öntözővíz önköltsége a létesítmények építési költségétől és az üzemi kiadásoktól függ. Míg az amortizáció mérvét az építési költség és a műtárgy vagy a berendezés élettartama szabja meg, az üzemi kiadásokat évenkint kell az üzemi és fenntartási költségek alapján megállapítani. Az utóbbiak alakulása nagymértékben függ a munkaszervezés, gépesítés és automatizálás rendszerétől és fejlettségi fokától. Az öntözőrendszer hasznos teljesítménye ugyancsak a helyes munkaszervezéstől, a terv betartásától, a berendezések korszerű állapotától és a vízveszteségek elleni küzdelem eredményességétől függ. Ha az öntözőrendszer építési költsége P, átlagos élettartama T év, az évi üzemi költség E, a szállított vízmennyiség V m 3 és a rendszer hasznos teljesítményének mutatószáma n, akkor 1 m 3 öntözővíz önköltsége fillérben (ha E és P forintban van kifejezve) Az öntözővíz önköltségének legfontosabb tényezői: 1. az öntözőrendszer hasznos teljesítménye, 2. az üzemi költségek, 3. a rendszer élettartama, 4. a beruházási költség. A szovjet példák azt bizonyítják, hogy a rendszer hasznos teljesítményét néhány év alatt 0,7—0,8-re lehet fokozni. Az így elérhető megtakarítás értéke (az eredeti hasznos teljesítmény mutatószámát n, a javított hasznos teljesítményét pedig N-nél jelölve): ahol yRlQ n = 1 — Qu R = vízveszteség a csatorna 1 km-én százalékban, l = a csatornahálózat hossza, Q — a csatornák emésztőképessége (m 3/sec) Qk — a kivett vízmennyiség (m 3/sec)
