Vízügyi Közlemények, 1949 (31. évfolyam)

1-2. szám - VI. Szemle

A folyómedrek vándorlátta 99 Egy homokba ágyazott, mintegy 40 m hosszú, 50 cm fenékszélességű és 10 cm mély, nyílegyene

s, trapézszelvényű laboratóriumi meder, melyben 85 liter/sec állandó vízmennyiséget folyattak, néhány óra alatt kanyarulatokat fejlesztett, amelyek a természetből jól ismert módon változtatták helyüket ( 1. ábra). A kanyaru1. ábra. Laza anyagban a nyílegyenes kísérleti meder rövid időn belül kanyarulatokat fejleszt. A baloldali felvétel a kísérlet kezdetén, a középső 4S óra, a jobboldali 72 óra után készült. A kisminta adatai: az eredeti, trapézszelvényű meder fenékszélessége a 52 cm, mélysége m = í),2 cm volt, 2:1 hajlású rézsűkkel. A 40 m hosszú csatorna viszonylagos esése ] 0,00!*, a vízmennyiség q 3,5 I sec (állandó), a mederanyag Mississippi-homok, közepes átmérője d = 0,27 mm. latok képződésének egyetlen oka a víz elragadó ereje: a part elmosása volt. A modellbe vezetett víz mindjárt a belépésnél kikezdte a partot. Az elmosott anyagból a part lábánál zátony képződött, amely kitérítette a víz sodrát és ennek következtében lejjebb újabb partrombolás indult meg. Ez ismét kitérítette a sodrot úgy, hogy az előbbi játék megismétlődött. A kezdeti partrombolás tehát kanyarulatok sorozatának keletkezéséhez vezetett, amelyeknek hullámhossza és amplitúdója lefelé növekedett. A folyómeder igyekezett vonalát úgy kifejleszteni, hogy esése, ill. elragadó ereje éppen megfeleljen a mederanyag ellenállásának. A legfelső kanyarban ez az egyensúlyi állapot a kísérlet végéig be is következett, és ott a partrombolás, ill. a medermozgás meg is szűnt. A további kísérletek során a kismintameder elején kanyarulatot alakítottak ki, további része egyenes volt (2. ábra). A víz 3 órán belül a beépített kezdeti kanyarral azonos nagyságú ívek sorozatát fejlesztette ki, tehát egyetlen kitérítő ok elegendő arra, hogy a kígyózó vonal kialakuljon. Mintha csak egy rugalmas golyót indítottunk volna el enyhe lejtésű vályúban úgy, hogy az oldalfalakhoz ide-oda ütközve tepye meg az útját! Az ütközési jelenséget bizonyítja a vízszint mérhető túlemelkedése a kanyarulatok tetőponti szelvényében a homorú oldalon. A rugalmas ütközést a zátonyok kitérítő hatása pótolja. A 2. ábrán látható modellfolyó hosszszelvénye éppúgy az inflexióknak megfelelő sekély helyeknek és a kanyarulatoknak megfelelő mélyebb öblöknek a sorozatát mutatja, mint a természetes folyóké, és az átmeneti szakaszoknak csészeszelvény, a kanyarulatok tetőpontjának a jellegzetes aszimmetrikus (durva közelítés-