Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)

2. szám - IV. Dr. Kreybig Lajos: Adatok Magyarország vízviszonyainak rendezéséhez növénytermesztési szempontból

MAGYARORSZÁG VÍZVISZONYAINAK RENDEZÉSE 213 A tájon található homokvonulatok szintén televényben gazdagok és kitűnő termőképességűek. A televényes vályogok vízbefogadóképessége 400—500 mm csapadékmennyiségnek felel meg, vízvezetőképességük 0,4—0,5 mm percenkint. Vízviszonyok és vízrendezés. A békés-csanádi tájegység felszíne egyenletesen lejt a nagyvárad—világosi vonalon elterülő kb. 10—30 km széles, többé-kevésbbé durva kavicsos peremi résztől, amelynek tengerszint feletti magassága 120 m-en felüli, a Tisza felé, a 80 m tengerszint feletti magasságig. Általában kb. 10—20 m-rel magasabban fekszik mint a Berettyó és a Körösök, továbbá a Tisza és a Maros völgyének szomszédos tájegységei. Ennek ellenére az 1942-ik évben a fölös víz okozta károsodások nem a mélyebben fekvő, rossz vízvezetőképességű vízgyűjtőmedencékben állottak elő, hanem a kitűnő vízvezető- és befogadóképességű békés—Csanádi löszháton. Az okokat kutatva, az 1942-ik évben a következőket állapítottam meg: A békés—esanádi löszhát tájegységének felszíni rétegei azon a diluviális homokon terülnek el, amely a régebbi peremhegységek vizeit a diluviumban felszínileg elvezette. A Földtani Intézet talajtani osztálya által végzett és rendelkezésre álló, az altalajvízszintig menő fúrások talajvizsgálati adatai arra mutatnak, hogy a homokos altalajban olyan, jelenleg is vizet vezető folyó- és érrendszer van, mint amilyent a terület felszínén ma is találunk, és amely 1942. évben vízzel volt telve. A földalatti vízrendszer természetesen a peremhegységre és kavicsos törmelékkúpjába jutó csapadékvizekből táplálkozik, miért is nedves esztendőkben a felfokozott hidrosztatikai nyomás is hozzájárul ahhoz, liogy területünkön a talajvíz helyenkint a felszínre tör és a felületen folyik el, vagy nagy területeket borít el. Bizonyítja ezt a következő közelítő számítás is. Az 1939— 1941. évek összes csapadékmennyiségét kereken 2400 mm-nek véve, és ebből párolgási veszteségekre a szokásos egyharmadot, azaz 800 mm-t, továbbá a háromévi termés vízszükségletére a minimális, szintén kereken 800 mm-re tehető mennyiséget számítva, 800 mm csapadékfölösleg maradt fent a talajokban, amely e tájon a talajvizet táplálta és szintjét emelte. Bár kétségtelen, hogy mindazon területeken, amelyeken a talajvízszint az átlagosan megállapított 5 m-nél közelebb volt a felszínhez, vagy amelyeknél az altalajban közel a felszínhez vizetzáró réteg akadályozta a csapadéknak kellő mélységbe szivárgását, helyenkint már így is keletkezhettek vízkárok, a három év alatt a fenti számítás szerint adódó 800 mm csapadékfölösleg hozzáfolyás nélkül semmiképen sem magyarázza meg a talajvízszint valójában tapasztalt igen nagymérvű emelkedését. Vizsgálati adataink szerint ugyanis a békés-—-Csanádi löszhát vályogtalajának vízbefogadóképessége köbméterenkint kereken és átlagosan 450 mm, az 1937—1938. években pedig az altalajvíz szintje nagy átlagban 5 m mélyen volt. Vizsgálataim alkalmával kétségtelenül sikerült megállapítani, hogy lia a szóban lévő területeken megfelelő helyeken, — azaz olyanokon, amelyeken vízkárok még nem fordultak elő, — a talajt egészen az altalaj vízszintig, mely az 1942. évben már 100—-200 cm-ig emelkedett, megfúrtuk, a fúrások helyén rövid idő múlva vízfeltörések és helyenkint közvetlen elfolyások állottak elő. Ez minden kétségen felülállóan bizonyítja, hogy a területen az altalajvíz mindenütt olyan nyomás alatt állott, amely az adott körülmények mellett felfakadást eredményezett. Ezt a tényt a táj számos helyén megállapítottuk. Mind ezek a vizsgálati eredmények, mind az az általános és nagyon sok helyen tapasztalt tény, hogy a kutak régebben még fi—8 m mély vize a térszín fölé emelkedett, és a kutakból tartósan kifolyó víz a környék mélyebben fekvő részeit elárasztotta, alapot adnak annak a megállapítására, hogy a békés-—csanádi löszháton a vízkárok okait legföképen a talajvízfeltörésekben kell keresnünk. A peremhegység felől a szóbanlévő altalajvíz-járatokba áramló víz feltörését helyenkint már az 1940. és 1941. évben is megfigyelték, és a vízfelfakadás lassankint foko-