Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)
2. szám - IV. Dr. Kreybig Lajos: Adatok Magyarország vízviszonyainak rendezéséhez növénytermesztési szempontból
206 D K. KREYBIG LAJOS tehető. Vízvezetőképességük percenkint 0,5—1 mm között mozog. Miután tapasztalat szerint az esősűrűség ezeket az értékeket néha meghaladhatja, még ezeken a vizet a legjobban vezető homoktalajokon is jelentkezhetnek a lejtős részeken eróziós károk és elfolyásból eredő vízveszteségek. Különösen fokozódhatnak az elfolyási veszteségek, lia a felszín már telítve van vízzel. A buckákra és dombokra hulló csapadékok gyorsan a mélybe kerülve a talajvízszintet mindaddig duzzasztják, amíg a talajvíz oldalirányban megindul a mélyebben fekvő területek felé, ahol felhalmozódva a felszínre tör és a mélyedésekben megáll. Mindenütt, ahol ez megfigyelhető, a leghatásosabb védekezés, és a mélyebben fekvő, rendszerint termékenyebb területek károsodástól való mentesítésének legbiztosabb módja a sáncolás, a környező futóhomokbuckák és dombok fásítása, a talajminőség szerint gyümölcsfákkal (különösen alma) vagy akáccal és esetleg szőlővel való telepítése. Az utóbbi sikerének feltétele, hogy elegendő szerves trágya álljon rendelkezésre. Eredményre vezethet azonban sokszor már az okszerűen elhelyezett fasorok telepítése is, melyek nemcsak a vízelfolyást, hanem a homoknak a szél által való mozgatását is eredményesen gátolják. 2. A televényben gazdagabb szürke és barnás-színű homokok sík és csekély lejtésű olyan területeken találhatók, amelyeken vízfelgyülemlések csak ritkábban és csak rövid ideig állhatnak elő. Ezeknek a homokoknak maximális vízbefogadóképessége köbméterenkint 100—150 mm csapadékmennyiségnek felel meg. Vízvezetőképességük percenként 0,4—0,6 mm. Heves esőzések alkalmával és hóolvadáskor kisebb vízállások keletkezhetnek rajtuk, amelyek azonban károkat alig okoznak, mert gyorsan eltűnnek, hacsak nincsen az altalajban közel a felszínhez vizetzáró réteg és a talajvíz elegendő mélyen van. Termékenységük és vízgazdálkodásuk legfőképen a gyökerek által hasznosítható talajréteg vastagságának függvénye. A gyökerek mélyrehatolását ezeken a területeken helyenkint a felszínhez közelfekvő agyagos, vízzáró talajréteg, vagy pedig a túlságosan magas talajvízszint gátolja. Ezeken a területeken a vízrendezés legfontosabb feladata a talajvízszint megfelelő szabályozása. 3. A televényben gazdag fekete homoktalajok. Rendszerint a lecsapolt régi mocsárterületek talajai. Ha a talajvízszint nincs túlságosan közel a felszínhez, és a hasznosítható termőréteg vastagsága meghaladja a 180—-200 cm-t, a Nyírség legtermékenyebb területei. Maximális vízbefogadóképességük köbméterenkint 150—200 mm csapadékmennyiségnek felel meg. Víz vezetőképességük percenkint 0,4—0,5 mm. Ahol vízetzáró talajréteg van, vagy a talajvízszint közel van a felszínhez, tehát sekély a termőréteg, nagyobb esőzések idején vízállásos foltok keletkeznek és károkat okoznak. Ha e vízállások a felszínhez közeleső vizetzáró talajréteg miatt keletkeznek, és a talajvíz ez alatt elegendő mélyen van, a vízzáró réteg áttörésével — víznyelő aknák ásásával —, a fölös vizeket az altalajba vezethetjük el. Egyébként e területek vízrendezési feladatai egyrészt a környék vizeinek elfolyását megakadályozó sáncolás, fásítás, fasorok stb. ültetése, másrészt pedig az altalaj vízszint mélységének a szabályozása a-lagcsövezés, árkolás és zsilipezés által. 4. A löszös üledékekből alakult televényes vályogtalajok. Sík vagy gyengén lejtős területek, amelyeken régebben egyes foltokon meggyűlt a belvíz, és ezeken a helyeken többékevésbbé elszikesedtek. E szikes foltoktól eltekintve, televényben gazdag kitűnő termékenységű talajok. Maximális vízbefogadóképességük köbméterenkint 250—300 mm csapadékmennyiségnek felel meg. Vízvezetőképességük percenkint 0,3—0,4 mm. Ezeken a területeken a talajvízszint legnagyobbrészt 1—2 m-re van a felszíntől, ami a növénytermesztésre kedvező. Ezeknek a talajoknak a vízrendezési feladatai azonosak a fekete homoktalajoknál említettekkel.