Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)

2. szám - I. Iványi Bertalan: A Tisza kisvízi szabályozása

140 IVÁNYI BERTÁI, ЛХ A Tiszaszabályozás befejezése után a gázlója vit ásókat megelőző időben az volt már a helyzet, hogy mesterséges beavatkozás, vagyis kotrás nélkül a rosszabb gázlókban legalább 5 héten át még rendes vízjárású években sem volt Szolnok és Szeged között 13 dm-nél, Szolnok és Tiszafüred között pedig 11 dm-nél nagyobb vízmélység. Rövidebb időre azonban Szolnok—• Szeged között majd minden évben 11 deciméterre, Szolnok—Tiszafüred között pedig 9 dm-re is elapadt a víz a sekélyeken. Tiszafüredtől Tokajig, különösen pedig a Sajótorok alatt természetesen még kedve­zőtlenebb volt a helyzet. Itt a 7—8 dm-es gázlómélységek korán jelentkeztek, fölötte gyakoriak és tartósak voltak. Vizsgáljuk meg közelebbről a középső Tiszán egy harmincéves időszaknak a hajóz­hatóság szempontjából mértékadó, illetőleg jellemző vízállásait. A harmincéves időszak kezdőévének 1903-at választottam azért, mert az így adódó évsorozatba a korszakosan száraz 1904. év is beleesik. Ez az időszak alkalmas a vizsgálódásra azért is, mert kezdetére már befejeződött az átvágások létesítésének és kiképződésének időszaka. A vizsgálódás tárgyául a középső Tiszát választottam, hogy egyszerűbbé tegyem a tárgyalást. II. TÁBLÁZAT. A különböző vízállások évi tartóssága a szolnoki vízmércén a hajózási időszak alatt. (Március 10—december 25., a rendkívüli jégzajlásos napok leszámításával.) 1903 04 05 06 07 08 09 1910 11 12 13 14 15 16 17 18 19 1920 21 22 23 24 25 26 27 28 29 1930 31 32 -30 -60 -110 -140 -150 -160 -170 -180 centiméternél kisebb volt a vízállás, napon át 81 70 27 7 128 107 60 32 26 18 14 — 83 64 46 3 — — — — 30 12 119 103 60 22 5 — — — 61 33 2 — — — — — 117 94 29 — — — — — 54 40 12 — — — — — 122 89 21 ­­­— ­35 13 ­— ­— — ­48 20 _ 164 121 59 14 8 — — — 79 43 7 — — — — — 36 15 Az adatok jún. 27-től szept. 17-ig hiányoznak 74 56 — — — — — — 115 109 67 35 26 9 _ _ 45 37 — — — — — 92 80 47 13 — — — — 98 62 26 5 3 — — — 28 15 — — — — — — 8 16 4 — — — — — — 88 76 27 10 6 — — — 51 37 6 — — — — — 100 78 39 — — — — — 42 35 — 63 46 17 4

Next

/
Thumbnails
Contents