Vízügyi Közlemények, 1947 (29. évfolyam)

1-4. szám - II. Mosonyi Emil: Hegyvidéki nagyobb víztározó medencék hidrológiai méretezése. (Első közlemény)

54 MOSONYI ICMIL Szokás ezt röviden úgy is kifejezni, hogy a tározókat a szerint is csoportosíthatjuk, milyen hosszú időtartam vízhozamingadozásainak kiegyenlítésére képesek. Ez azonban, — áminfc már említettük, — nem szabatos kifejezésmód, mert a „kiegyenlítés" fogalma szigorúan véve csak akkor alkalmazható, ha a fogyasztás egyenletes megoszlású és így az ingadozó vízhozamot valóban ki kell egyenlíteni. Ellenkező, vagy pedig abban a legáltalánosabb esetben, ha a vízhozam és a fogyasztás egyaránt változó jellegűek, nem lehet szó kiegyenlítésről, mert a tározó szerepe az, hogy segítségével a medencébe érkező vízmennyiségek lebocsátása a fogyasztás változó szükségleteihez idomuljon, azaz a természetes vízhozam helyett a fogyasztás jellegének megfelelő időbeli eloszlásban szolgáltassunk változó mennyiségű üzemvizet. Az egyik esetben tehát a természetes vízhozameloszlás kiegyenlítéséről, a másik esetben pedig átalakításáról van szó, s az előbbi ennek csak különleges változataként fogható fel. Ezért az említett jellemző időtartamot helyesebben röviden úgy definiálhatjuk, hogy ez az a leghosszabb időtartam, amelynek legkisebb vízmennyiségét még veszteség nélkül lehet tározni. Mielőtt tovább folytatnék fejtegetésünket, hangsúlyoznunk kell még, hogy a tározóteret jellemző időtartam nagysága alapján teendő megkülönböztetés tulajdonképen csak szemléletes megnevezése a teljesítőképességen alapuló szabatos meghatározásnak, mert minden időtartam meghatározott teljesítőképességet, illetőleg annak határértékét fejezi ki. Minthogy a jellemző időtartam a teljesítőképességnek nem számszerű értékére, hanem a hasznosítható közepes vízhozamnak valamely viszonylagos értékére utal, a vizsgálatnak ezt a módját a relatív teljesítőképesség alapján való megkülönböztetésnek nevezhetjük. Az idevonatkozó irodalomban szokásos elnevezéseket is íigyelembevéve, célszerűnek látszik az alábbi csoportosítás: 1. Napi tározó. 2. Heti tározó. 3. Évszakos tározó. 4. Éves tározó. 5. Többéves tározó. 6. Teljes vízhasznosítású tározó. Az első két típust összefoglalóan kis tározóknak is szokás nevezni, míg a többi a nagy tározók gyűjtőfogalmába sorozható. Adott vízhozam- és fogyasztási viszonyok esetében a napi, heti, éves vagy teljes vízhasznosítású tározás szabatosan meghatározható relatív teljesítőképességet jelent, a másik két megjelölés pedig annak csak pontosan elhatárolj szakaszait foglalja magában. A napi tározó hegyvidéken tulajdonképen csak a vízerőhasznosítással kapcsolatban létesül, mert hiszen az egyéb vízhasznosítási érdekek (öntözés, hajózás, stb.l szükségleteiben 24 órán belül mutatkozó ingadozásokhoz a víz felhasználásától rendszerint távoleső hegyvidékeu levő tározó nem képes alkalmazkodni, mégpedig a medencéből lebocsátott vízmennyiségeknek egyrészt a medertározás okozta kiegyenlítődése, másrészt meg a hasznosítás helyén mutatkozó késése miatt. Ezért ezeknek a szükségleteknek óránkinti, illetőleg napszakos ingadozásaihoz a fogyasztás helyéhez közeleső, és így rendszerint síkföldi napi tározókkal kell alkalmazkodni. A napi tározó létesítése a kis vízhozamra kiépítendő vízerőmű szempontjából kettős előnnyel jár. Egyfelől a méretezés alapjául nem a figyelembevett kisvízhozamnak napi legkisebb, hanem napi közepes értéke vehető, másfelől pedig ennek a közepes vízhozamnak nem a legnagyobb terhelésű nap csúcsértékét, hanem csak középértékét kell fedeznie. A tározó térfogatszükségletét lényegében a fogyasztás határozza meg, minthogy ennek 24 órán belüli ingadozása általánosságban jóval nagyobbmértékű mint a kisvízliozamé. Erősen ingadozó fogyasztás esetén a számításokban a kisvízhozam rendszerint egyenletesnek is vehető. Ha a tározó nemcsak a fogyasztás egy napon belüli ingadozásainak fedezésére szolgál, hanem a hétköznapok és a vasárnap fogyasztási különbségeihez is alkalmazkodni képes, figyelembevéve a tartós kis, és a kisebb közepes vízhozamoknak néhány nap alatt előforduló változá-