Vízügyi Közlemények, 1946 (28. évfolyam)
1-4. szám - III. Dr. Bogárdi János: A budapesti Dunahidak roncsainak vízszínduzzasztása
A BUDAPESTI HÍDRONCSOK DUZZASZTÁSA 35 A mérési adatokat vizsgál va kitűnik, hogy a vigadótéri mércénél előálló duzzasztás azonos mértékű az északi összekötő vasúti hídnál fellépő duzzasztással. Az Erzsébet-hídnál mért duzzasztások is azonosak a vigadótéri értékekkel, ami, tekintve a két mérési hely közelségét, természetes is. A táblázat jól mutatja a duzzasztások mértékének időbeli csökkenését. Például 1945 nyarán +308 cm-es vízállásnál átlagosan 6—8 cm-rel nagyobb duzzasztásokat mértünk, mint 1946 nyarán kb. ugyanakkora vízállásnál. Ennek oka kétségkívül az azóta bekövetkezett kényszerű mederváltozás és a hídroncsok egy részének kiemelése. A 4. ábrán külön hosszszelvényen is bemutatjuk 8 vízszínrögzítés eredményét. A végzett mérések alapján megállapítottuk már, hogy a mérési vízállások határai között a duzzasztás mértéke a vízállásokkal egyenes arányban változik. Kérdés, hogyan alakul a vízállások és duzzasztások összefüggése a mérési határokon túl? Gyakorlatilag természetesen az összefüggés ismerete csupán a legnagyobb (LNV) és legkisebb (LKV) vízállások között lenne fontos. Elméleti szempontból azonban tanulságos lesz vizsgálatainkat a LNV és LKV szélsőséges vízállásokon túlmenően is kiterjeszteni. Legelőször is felmerül az extrapolálás lehetőségének gondolata. Valószínűnek látszik, hogy bizonyos mértékig, sőt esetleg egészen a LNV és LKV határig is kiterjeszthető a talált összefüggés érvényessége. Tovább azonban nem, ami a 2. ábráról közvetlenül is megállapítható. A rajz szerint ugyanis mintegy +20 cm-es vízállásnál zérus lenne a duzzasztás, ami éppoly lehetetlen, mint ahogy a vízállás határtalan növekedésével a duzzasztásí mértéke is végnélkül növekedjék. Bizonyos vízállástól felfelé a hídroncsok által elfoglalt átfolyási terület (f) már nem növekszik, hanem állandó marad (ez a határ a valóságos helyzetet megközelítő feltevésünk szerint +1000 cm-es vízállásnál következik be), míg a teljes keresztmetszeti terület, F, mind nagyobb és nagyobb lesz. Végtelen nagy vízállásnál F = oo, и — — = 0, és így a duzzasztás d — 0. Végtelen nagy vízállásokhoz tehát F a duzzasztást ábrázoló görbe végérintősen simul. Valószínűtlenül alacsony vízállásnál, ha a Dunameder száraz (kb. 700 cm-es nulla alatti vízállás), a duzzasztás ugyancsak zérus lesz. A d = 0 értékből kiindulva kell tehát a ténylegesen megállapított duzzasztások vonalához csatlakoznunk, illetőleg ennek felső határától a végtelen nagy vízállásértékekhez valamilyen módon érintőlegesen közelednünk. Ezzel be is fejeztük elméleti fejtegetéseinket. Az eredmények értékelésénél feltétlenül figyelembeveendő, hogy a végtelen nagy vízállások és teljesen száraz meder előfordulásának feltételezése minden esetben irreális. / v 0 2 Ellenőrzésképen a Rehbock-féle d = S a h 0 = S — duzzasztási képlettel száF 2g mításokat is végeztünk. Az összefüggés felhasználásához több feltevésre volt szükségünk. 1. A keresztszelvény alakja a vizsgált helyen derékszögű négyszög. 2. A hídroncsok által elfoglalt átfolyási terület (f) száraz medernél zérus és egészen + 1000 cm vízállásig a vízállással lineárisan növekszik. 3. A Q, v és F görbét a ténylegesen mért szakaszukon túl megfelelően megnyújtottuk. 4. A Rehbock-ïê\e képlet már — = 0 értéktől kezdődően érvényes. F 5. S értékét a mérési szakaszra ténylegesen kiszámítottuk olymódon, hogy a § . f szorzatokat határoztuk meg. Az így kapott görbét felfelé és lefelé is extrapoláltuk. A legbizonytalanabb feltételünk S értékének megállapítása. Feltételeinket vázlatosan az 5. ábra is feltünteti. 3*
