Vízügyi Közlemények, 1946 (28. évfolyam)

1-4. szám - II. Németh Endre: A Műegyetem vízépítési laboratóriumai mérnöknevelésünk és nemzeti feladataink szolgálatában

A MŰEGYETEM VlZÉPÍTÉSTANI LABORATÓRIUMAI MÉRNÖKNEVELÉSÜNK ÉS NEMZETI FELADATAINK SZOLGÁLATÁBAN. írta: NÉMETH ENDRE. D. C. 626/627.006.2 : 378 A műszaki tudományok gyakorlati értékét a tapasztalattal való szoros összefüggésük adja meg. Ez az összefüggés nem merül ki többé-kevésbbé bonyolult jelenségek törvényeinek felderítésében, hanem tevékenynek és főleg megbízhatónak kell lennie abban a tekintetben, hogy a természet rendjébe való emberi beavatkozások következményeit előzetesen — éspedig megnyugtató módon — meg lehessen ítélni. Ez a körülmény kellőképen megokolja azt a tényt, hogy a műszaki tudományok fejlődésében az induktív és a deduktív módszereknek egyaránt nagy szerep jutott. Különösen vonatkozik ez a vízépítéstanra, egyrészt a természet rendjébe való beavatkozás mértékénél fogva, másrészt a vizekkel kapcsolatos jelenségek bonyolultsága miatt. A vizek kártételei elleni küzdelem parancsoló szükségessége eleinte a tapasztalati módszerek fejlődésének kedvezett. Az elméleti alapvetésre csak jóval később kerülhetett sor. A természettudományok sajátos fogalomalkotása és a matematikának szinte határtalan kifejező ereje aztán a XIX. században olyan lendületet adott a deduktív módszereknek, hogy a segítségükkel kifejlesztett hidrodinamika csaknem teljesen elvesztette a kapcsolatát a való élettel és így — Scimemi padovai professzor igen találó kifejezésével élve — ,,a vizek tudományának dogmatikájává" vált. A XX. század nagyszabású vízimunkálataival kapcsolatosan felmerült súlyos feladatok viszont a gyakorlati hidraulika induktív módszereihez való visszatérést követelték, — kétségtelenül olyanértelmű korszerű továbbfejlesztésükkel, hogy a hidrodinamika dogmatikus követelményeit is kielégítsék. Az okszerű fogalomalkotás fontosságára jellemző, hogy bár az induktív és deduktív módszereknek említett módon való összekapcsolására már Newton megadta az elméleti alapot a mechanikai hasonlóság alaptörvényének felállításával, mégis csak az először Reynolds által használt invariáns (Reynolds-szám) fogalmának bevezetése tette lehetővé a megvalósítást kismintakísérletek útján. A kismintakísérleteknek ilyen elméleti megalapozása nyomán azután szerte a világon mindenhol létesítettek vízépítési laboratóriumokat egyrészt a hidraulika továbbfejlesztése érdekében, másrészt oktatási célból, de főképen a nagyobbszabású víziépítmények tervezése kapcsán felmerülő kérdések tisztázása végett. A mechanikai hasonlóság elve szerint végzett kismintakísérletek ugyanis nemcsak arra a kérdésre adnak megnyugtató választ, hogy mi lesz a vizsgált építménynek a hatása szűkebb és távolabbi környezetére, hanem hasznos felvilágosítással szolgálnak a létesítés legcélszerűbb, leggazdaságosabb módjára vonatkozólag is. A kismintakísérletek költsége, tapasztalat szerint, a tanulságaik révén elért megtakarítás értékének csak kis töredéke. A budapesti műegyetem vízépítési tanszékén Rohringer Sándor létesített szívós, küzdelmes munkával elég jól felszerelt laboratóriumot, amelyben vezetése alatt külföldi viszonylatban is elismert, eredményes munka folyt. A laboratórium két helyiségből állott. A kisebbikben üvegfalú csatorna szolgálta az oktatómunkát, míg a nagyobbik, terjedelmesebb kismintákon végzendő kísérletekre rendelt helyiségben a megfelelő teljesítményű vízszolgáltató- és vízmérő-berendezéseken kívül a térszükséglet kielégítése volt a legfontosabb. A tanszék kettéosztása alkalmával a kisebbik helyiség a vezetésem alatt álló I. sz. vízépítési tanszékhez, a nagyobbik pedig a II. sz. vízépítési tanszékhez került. Ezt az utóbbi, most már II. sz. vízépítési laboratórium nevet viselő laboratóriumot a tragikus