Vízügyi Közlemények, 1945 (27. évfolyam)
1-4. szám - V. Trummer Árpád: Az 1940-42. évi vízmentesítési munkálatok
32 TR TJMMER ÁRPÁD Amíg a Duna—Tisza közén és a Tiszavölgy—Szolnok feletti vidékén a talaj vízszinek az 1941. évben érték el tetőpontjukat (Mezőkeresztes, Fegyvernek, Jászberény), a Körösvölgyén és az attól délre eső vidék n a talaj vízszinek csak az 1942. év tavaszán értékel a maximumot (Orosháza, Kondoros, Hódmezővásárhely). Nagyon valószínűnek kell tartanunk, hogy az Alföldnek a Marostól délre eső részén a talajvizek esetleg csak az 1943. év tavaszán tetőztek. Sajnos ezekre a területekre nézve a háborús események miatt nem lehetett közelebbi adatokat szerezni s ezért a kérdést szabatosan nem tudjuk eldönteni. Talán legközelebb áll a valósághoz, ha a nagy magyar Alföldön a talajvizet hatalmas földalatti folyamhoz képzeljük hasonlónak, melynek az 1939—1942. években kivételes áradása folyt le. Az árhullám általában északról—délre húzódott és tetőzése az Alföld egyes pontjain — akár csak a felszíni vizeken — időbelileg egymásután következett be. Figyelembevéve a földalatti vizek lassú áramlását, nem kell hosszúnak tartani, ha a Tisza felső völgyétől az Aldunáig terjedő szakaszon a talajvíz árhulláma három évig is eltart. E föltevésünket alátámasztani látszik az a tény, hogy szegedvidéki följegyzések szerint a földárja az 1879—1881 közötti időszakban éppen úgy feláradt, mint az 1939 —42-es időszakban, és a belvizek — az 1879. évi szegedi katasztrofális árvíz után — a mostanihoz hasonló, nagyarányú károkat okoztak. Ha ezek értékben talán kisebbek voltak is, mint a maiak, annak az az oka, hogy mezőgazdaságunk a lefolyt hat évtized alatt sokat fejlődött és a termőföldek értéke is emelkedett. Következik tehát, hogy a vízokozta károk a belterjesebben művelt termőföldeken nagyobbak, mint hajdanában. Figyelembe kell vennünk ezenkívül még azt is, hogy a hat évtized előtti parlag-területek jórészét — éppen a végrehajtott vízrendezési munkák következtében — telkesítették és rajtuk korszerűen gazdálkodnak. Mint az előadottakból látható, a belvízkárok 1942-ben is folytatódtak. A folyók árhullámai ez évben nem voltak rendkívüliek, de annál inkább a belvizek járása, melynek eredménye ebben az évben félmillió holddal nagyobb területen okozott vízkárt, mint 1941-ben. Annak ellenére, hogy az 1940. és 1941. évben megindított munkálatok hatásának is jelentkeznie kellett, ebben az évben, ha mindjárt más országrészeken is, a magyar vízimérnöki karnak újból vállvetett erővel kellett küzdenie, hogy a termőföldeket visszahódítsa az ősi jogaiba visszatért elemtől — a víztől. Ez a harc is nehéz és költséges volt, de sikeres, mert az év őszén a vízborított területnek csak 2 százaléka maradt meg, a többit a termelés szolgálatába lehetett állítani. A vízborítások kiterjedése. Az elöntött terület számszerű nagysága nem jellemzi talán tökéletesen a károsodás nagyságát, mert ebb en az elöntött terület minősége és művelési módja is közrejátszik, általában azonban mégis csak legjobban a területi adatokkal lehet a víz okozta károsodást jellemezni (2. ábra). Az 1941. és 42. években előfordult vízkárokról a földművelésügyi minisztérium adatai alapján az alábbi kimutatást állítottuk össze. A szivattyúzásra vonatkozó adatok részben a Tisza—Duna völgyi Társulat titkárának, Pichler János társ. igazgatófőmérnöknek közlésén alapulnak. Minthogy a gazdasági művelés alatt álló területek nagysága kereken 10 millió kat. hold, ennek mintegy 10—15% án volt vízkár. Természetesen ez a területhányad sem maradt teljes egészében műveletlen, mert jórészén sikerült kapásnövényeket, vagy takarmányfélét vetni és így a terméshiányt bizonyos mértékben pótolni lehetett. Az Országos Árvédelmi Kormánybiztosságnsik az 1943. évben kiadott jelentése szerint 1 1940-ben 405.668, 1 Vízügyi Közlemények 1943. évi 1 — 2. szám.
