Vízügyi Közlemények, 1945 (27. évfolyam)
1-4. szám - III. Molnár Endre: A debreceni kultúrmérnöki hivatal szerepe a debreceni kormány mellett
A DEBRECENI KORMÁNY MELLETT 15 1. A vízügyi szolgálat helyzete. Európai viszonylatban is kiválóan megszervezett vízügyi szolgálatunk a háborús események következtében 1944 őszén válságba került. Az akkori kormány intézkedése következtében az állami hivatalok és a vízitársulatok mérnökeinek és alkalmazottainak nagyrésze elhagyta állomáshelyét. Sok hivatal és társulat teljesen műszaki vezető nélkül maradt. A szemle idején az állami vízügyi hivataloknál 35 mérnök közül csak 7, a tiszamenti társulatoknál 73 mérnök közül csak 21 volt a helyén. Az állami hivatalok közül csak a Vásárosnaményba menekült Szatmárnémeti Folyammérnöki hivatal főnöke és jelen sorok írója volt hivatalában. A nyíregyházi, a szolnoki, a gyulai, a szegedi és a bajai folyammérnöki hivatalnak, a hódmezővásárhelyi kultúrmérnöki hivatalnak, a Berettyó vízszabályozó, az Alsószabolcsi tiszai, valamint a Tisza-Szamosközi ármentesítő társulatnak egyáltalán nem volt mérnöke. A hivatalok és társulatok felszerelése, eszközei, védelmi berendezései nagymértékű rongálódást szenvedtek. A károsodás mérve különböző volt. Általánosságban 60- 70%-ra becsülték. A tiszai társulatoknál a szemle adatai szerint 85.000 db. zsák, 220 db. ponyva, 3000 db viharlámpa, 100 q vashuzal, 30 q drótszeg ós megszámlálhatatlan egyéb érték, ásó, csákány, fejsze, fáklya stb. pusztult vagy kallódott el. Ehhez járult mind az állami hivataloknak, mind a társulatoknak pénztelensége. A postatakarékpénztárban ugyan a hivataloknak és a társulatoknak jelentékeny letétjeik voltak, ezeket azonban zárolták és így nem lehetett mozgósítani. A vízügyi szolgálat szükséges és egyben időálló voltát feltétlenül mutatja, hogy mind a hivatalok, mind a társulatok a lehetőséghez képest azonnal megkezdték működésüket. Azoknál a hivataloknál, ahol legalább egy mérnök vagy rátermett műszaki alkalmazott visszamaradt — a&oknak a nehézségeknek ellenére, amelyeket csak átélni lehetett, érzékeltetni alig —, általában eredményes működést találtunk. Nem hallgathatom azonban el, hogy még ott is, ahol műszaki személyzet egyáltalában nem maradt, a vízügyi szolgálathoz fűződő mezőgazdasági érdekekre tekintettel, a műszaki ké-pzettséggel nem rendelkező érdekeltek is minden tőlük telhetőt megtettek az esetleg bekövetkezhető árvíz- és belvízkárok megakadályozása érdekében. A szemle idején a legmegkapóbb munkát Szatmár megyében találtam, aboi a Vásárosnaményba költözött szatmárnémeti folyammérnöki hivatal az Ecsedi láp Lecsapoló Társulattal és a mátészalkai államépítészeti hivatalial karöltve már jelentős Mdroncseltávolításokat és szükséghíd építéseket végzett. A pusztulás és siralom közepette a magyarság élniakarását mutatta aKrasznán Vásárosnamény mellett, a felrobbantott vasbetonhíd felett, rendkívüli nehézségek közepette megépített új fahíd. A Középtiszai Ármentesítő Társulat a szemle idején már közgyűlést hívott össze. 2. A töltéseket a bombázások, továbbá a beépített ütegállások és fedezékek a Tisza egész hosszában megrongálták. Különösen súlyos helyzetet teremtett a csongrád—algyői vasútvonal hadihídjának az építése. A hadihíd érdekében a töltéskoronát a régi vasútihíd mellett árvízszin alatt 3 m mélyen átvágták. Az alsószabolcsi társulat védtöltése a polgári híd közelében négy helyen a térszínig fel volt robbantva. Ezek mellett a nagyobb jelentőségű gátrongálások mellett a folyók t öi téréinek egész hosszában, úgyszólván megszakítás nélkül, ütegállások, fedezékek, vagy nyomaik mutatták a háború átvonulását. A töltések helyreállítását a Tisza mentén a társulatok már 1944 őszén megkezdték. A helyreállítást az anyag és emberhiány, nemkülönben a társulatok pénztelensége nagymértékben korlátozta. A nehézségeket még növelte, hogy egyes helyeken, pl. a szegedi körtöltésnél, az egyszer már helyrehozott töltésekbe újabb tüzérségi lőállásokat építettek be.