Vízügyi Közlemények, 1945 (27. évfolyam)

1-4. szám - III. Molnár Endre: A debreceni kultúrmérnöki hivatal szerepe a debreceni kormány mellett

12 MOLNÁR ENDRE kat is beleértve — olyan tömegek mozogtak, hogy néha csak lépésben jutottunk előre. Itt is, ott is összetört, vagy felborult járműveket lehetett látni, vagyonuk roncsait mentő menekülőkkel. Az utak kétoldalán a magyar Alföld legnagyobb értékeit, lovait, barmait hajtották nagy tömegben, megállás nélkül. Útjukat legázolt vetések, elhullott állatok hullái mutatták. Ugyanaz a jelenség, amelyet Debrecenben már átéltünk, november elején Miskolcon megismétlődött. A féktelen izgatás Miskolcot is lázba hozta. A kelet felől, Kárpátaljáról, menekülők tömege sokakat magával ragadott. A vízügyi hivatalok közül a máramarosszigeti és a munkácsi kultúrmérnöki hivatal november elején Miskolcon keresztül menekült. A nyíregyházai és sátoraljaújhelyi hivatal sorsáról ellentmondó hírek érkeztek. A szatmárnémeti folyammérnöki hivatal személyzetének töredéke állítólag Vásárosnamény környékén rekedt. A miskolci hivatal alkalmazottainak az volt a véleménye, hogy semmiképen sem megy tovább és helyben várja be az eseményeket. A vízügyi főosztály ebben az időben már nem adott utasításokat. Miskolc december 3-án, tartózkodási helyem Parasznya, december 11-én szabadult fel. A miskolci kultúrmérnöki hivatalba december 18-án mentem be. Helyiségeit, amelyekbe november második felében magyar, majd német csapatokat szállásoltak el, teljesen feldúlták. Az épület súlyos belövéseket is kapott. A hivatal a lehetőségekhez képest igyekezett talpraállni és megkezdte működését. A személyzet velem együtt 3 mérnökből, 5 irodai alkalmazottból, 4 vízmesterből és 3 műszaki alkalmazottból állott. Ember lett volna tehát elegendő. Használható helyiségünk azonban nem volt. Ezért először is egy szobát tettünk rendbe és ideiglenesen ott húzódtunk meg. Mint rangidős mérnök, ebben az időben a hivatal vezetőjeként szerepeltem. Az ágyúdörgés még állandó volt. A hivatal tevékenysége tisztán a megmaradt értékek számbavételére és biztonságbahelyezésére irányult. Mivel illetéktelen polgári egyének a hivatal jelentékeny mennyiségű szenét tüzelésre, a pincében biztonságba helyezett iratokat és terveket pedig tűzgyújtáshoz hordták állandóan, a 7 — 8 fokos hideg ellenére egy vízsebességmérő-berendezés csörlőjének segítségével, amelyet az egyik ablakba szereltünk, mindazt, ami még menthető volt, a hivatal 3. emeleten lévő helyiségébe szállítottuk fel. Helyiségeinket később kórház céljaira vették igénybe. A hivatalnak órák alatt kellett kiköltöznie, és így az előrelátás kárbaveszett. A külvilágtól ebben az időben teljesen el voltunk zárva. A szolgálatról, vagy a szolgálattal kapcsolatos ügyekről, alig hallottunk hírt. A hivatal munkájával kapcsolatban egyénileg — a közmunkára történt állandó igénybevétel miatt — a legnagyobb gondot a hivatalba való bejárás ill. az onnan való hazajutás okozta, különösen annak, aki távolabb lakott. December 22-én Debrecenben megalakult az ideiglenes nemzeti kormány. Ettől kezdve hetenkint megkíséreltem a visszajutást . Eleinte valamilyen igazoló írást is szerettem volna szerezni. Ezzel heteket töltöttem el s végül is a nélkül kellett útnak indulnom. Debrecenbe január 21-én értem vissza és a következő napon jelentkeztem a minisztériumban szolgálattételre. Az Ideiglenes Kormány székhelyén viszonylagos nyugalmat találtam. A városban — legalább is nappal — nyugodtan lehetett közlekedni. A hivatal visszamaradt személyzete helyén volt, sőt Munkácsról 1 mérnökkel, Máramarosszigetről pedig 1 vízmesterrel ki is egészült . Helyiségeinket azonban december elején katonai célokra vették igénybe, ezért a hivatal ideiglenesen az Alsó-Nyírvízszabályozó Társulatnál helyezkedett el. Munkáról természetesen szó sem volt, az ideiglenes hivatalos helyiség inkább csak találkozóhelyül szolgált. A Debrecenben helyénmaradt személyzet a hivatal értékeit hűségesen őrizte mindaddig, míg a helyiségeket katonai célokra igénybe nem vették. A hivatal munkáját igyekeztek megindítani, s ennek érdekében minden lehetőt megtettek. Áldozatkészségüket mutatja, hogy a munkácsi hivataltól ideérkezett mérnök az alsószabolcsi társulat egyik alkalmazottjával már 1944 — 43 fordulóján gyalog bejárta a Tiszát Tiszafüredtől Tokajig, s tájékozódott a vízügyi helyzetről. Az utat áldozatnak kell minősíteni, mert az utazás ebben az időben még nagy kockázattal járt.