Vízügyi Közlemények, 1944 (26. évfolyam)

1-4. szám - II. Dr. Bogárdi János: A lefolyási tényező és a levezetendő belvízmennyiség

A LEFOLYÁS! TÉNYEZŐ 25 Az osztrák Iszkowski

I

S a lefolyó vízmennyiség évi közepes értékét évi átlagos lefolyási tényezővel számítja, melynek értékét a domborzati viszonyoknak megfelelően 11 osztály szerint 0-2 és 0-7 közt változtatja. Később Iszkowski még egy, a talaj áteresztőképességétől és a művelési ágtól függő, 0-3—1-0 között változó tényezőt vezetett be, amelyet azután még a vízgyűjtőterület nagysága és a csapadékeloszlás egyenletes, vagy szélsőséges volta szerint bizonyos százalékkal változtatott. Végeredményben a lefolyási tényezőt egyrészt egy a domborzati viszonyoknak megfelelően változó ( 11 osztály, az áteresztőképességnek és a művelési ágnak megfelelő 4—4 alcsoporttal), másrészt pedig egy, a csapadékterület nagyságától függő tényező együttes alkalmazásával fejezi ki. Mind Bogdánfy, mind Iszkowski az évi csapadékösszegből számította a mp-enkint lefolyó legnagyobb vízmennyiséget, és így az általuk használt lefolyási tényező is csak évi átlagos értéket jelentett. A svájci Lauterburg

1

6 számításaihoz évi lefolyási tényezőt használ, melynek nagyságát 0-25—0'90 között változtatja. Négynapos csapadék esetén a lefolyási tényezőt már teljesen elhagyja, mivel szerinte négynapos csapadék már annyira telíti a talajt, hogy az utolsó nap csapadéka teljes egészében lefolyik. Lauterburg a lefolyási tényező meghatározására igen kiterjedt megfigyeléseket végzett. A lefolyási tényező értékeinek megadásánál a talajokat vízáteresztő képességük szerint három csoportra osztotta: az igen vízzáró, közepesen áteresztő és áteresztő talajok csoportjára. Mindegyik csoportot a terep hajlása szerint (igen meredek, közepes lejtésű és szelíd lejtésű) további három alcsoportra bontotta fel. Az osztrák Pascher

1

7 a lefolyási tényezőt állandónak, 1—30 кт

г között 0-70-nek, 30 km'-nél nagyobb vízgyűjtőterületre pedig 0-60-nak vette fel. Ezt az eljárást azonban tanulmányában semmivel sem okolja meg. A bajorok, Specht

1

8 tanulmánya szerint a lefolyási tényezőt az eső t időtartamától függően állapították meg. Először az 0-8 a = 0-2 + , b utóbb pedig az 0-8 1 * « = 0-2 + • képlettel fejezték ki a lefolyási tényezőt. Feltűnő, hogy a bajorok a vízgyűjtőterület sajátságait, a talaj összetételét, vízáteresztő voltát és domborzati viszonyait egyáltalán nem vették figyelembe. Az első képlethez viszonyítva, a másodikkal számított lefolyási tényezők az eső időtartamának növekedésével sokkal kevésbbé csökkennek. Az első összefüggés szerint, ha az eső időtartama egy óránál kisebb, a lefolyási tényező nagyobb az egységnél. Ez a körülmény, mivel a hóolvadásből származó vízmennyiség nem jöhet számításba, nyilvánvalóan helytelen. A bajorok újabb képletükből ezt a hibát már kiküszöbölték. Korbély József

1

9 a bajorokhoz hasonlóan felteszi, hogy a lefolyási tényező az eső t időtartama szerint is változik. Megállapítja, hogy a vízgyűjtőterület növekedésével a lefolyási tényező csökken, a rövidebb ideig tartó nagy esőzéskor pedig az arányszámok növekednek. A rövidebb ideig tartó heves esőkből kevesebb párolog el és kevesebb szivárog el, mint a hoszszabb ideig tartó kevésbbé heves esőkből. Korbély arra is rámutatott, hogy nagyobbesésű területen a beszivárgás kisebb, mint kisebbesésű területen, és, hogy a beszivárgás mértéke főként a talaj kötöttségétől függ. Tanulmányának legnagyobb értékét éppen a fenti megállapítások jelentik, mert a lefolyási tényezőt befolyásoló csaknem valamennyi körülményt felismerte. Sajnálatos azonban, hogy az általa megadott lefolyási tényezők több fontos körülmény hatását nem juttatják kifejezésre. így például, mivel évi lefolyási tényezőket határozott meg, az egyes évszakokban, illetőleg hónapokban mutatkozó párolgási különbségek befolyása sem érvényesül. 1

5 Lásd 2. jegyzetet. i6

; i7 és 1

8 Lásd a 2. jegyzetet. 1

9 Lásd a 7. jegyzetet.