Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - VI. Gálhidy László: A szennyvíz mechanikai tisztítása

a szennyvíz mechanikai tisztítása 65 gondoskodni kell az úszó iszapréteg erélyes széttöréséről és egyéb iszaprészekkel való keveréséről. Az eló'bbi módszert alkalmaztuk a pécsi szennyvíztelepnél (8. sz. ábra). Itt az ülepítőmedencék tölcséreiben összegyűlt iszapot légkazán segélyével naponta egyszer a két rothasztótorony felett elhelyezett adagolótartályba nyomjuk, ebből az iszap egy gázszökést gátló siphoncsövön keresztül gravitációs úton továbbítható a toronyba. A cső tölcsérszerű vége alatt egy motorral hajtott bordás elosztótányér forog, ami az iszapot az egész felületen szétszórja (9. sz. ábra jobb oldal). Ezzel elérjük azt, hogy az úszó iszapréteg állandóan nedves marad, és friss iszap az úszó iszappal azonnal keveredik, az itt lévő baktériumokkal beoltódik, végül az iszap rétegeződése a beadagolás sorrendjében marad és egyenletesen süllyed a legmélyebb pont felé. A másik megoldásnál eg}' a rothasztótér alsó harmadában végződő tág csövet látunk, aminek a felső részében egy függélyes tengelyű csavarlapát van. (9. sz. ábra bal oldal). Ha ezt meghajtjuk, az alsó részből a vizes iszap az úszó iszap fölé emelődik és ezzel, valamint a beadagolt friss iszappal keveredik. A csavarlapát rendesen ellenkező irányban is meghajtható és így úszó iszapréteget is a fenék felé lehet szorítani. A csavarlapát minden nap egy-két órán át működik. A szívó cső azért végződik az alsó harmad felett, hogy legyen egy rész, ahol a kirothadt iszap leeresztés előtt nyugalomba kerül, és a még benne lévő gázt leadja. Mindkét módszerrel jó eredményeket értek el, de egyénileg az előző eljárást logikusabbnak tartom. Laboratóriumi iszaprothasztási kísérletek során bebizonyosodott, hogy a bontóbaktériumok optimális tevékenységüket az iszap szokásos érkezési hőfoka felett fejtik ki, ezért érdemes az iszapot rothaszt ás közben melegíteni, mert így a rothadás gyorsabb és a gázfejlődés nagyobb lesz. Az Emscher-kutaknál az iszap melegítése nem gazdaságos, mert a felső ülepítőtérben folyó szennyvíz és a kutat rendesen övező talajvíz a betáplált meleget elvezeti. Különválasztott iszaprothasztóknál azonban a rothasztótér fűtésének nincs akadálya. A szükséges hő fejlesztésére azt a gázt használják, ami a rothadás közben fejlődik. A fűtés sokféle módon oldható meg. Fixen, vagy kiemelhetően beépített csőkígyóval, a beadagolt iszap előzetes felmelegítésével, az iszapvíz kivezetésével, felmelegítésével ás visszatáplálásával stb. stb. A rothasztótorony hőfokát körülbelül 30 fokra szokás emelni, amihez nagyjában az összes fejlődő gáz egyharmad részére van szükség. Mivel a fűtött tartályokban a rothadás gyorsabban halad előre, a tartályok térfogata és így, ami a fontos, az építés költsége ugyanolyan végeredmény elérése mellett kisebb lehet. A fűtetlen rothasztótereknél 50—80 liter hasznos köbtartalmat számítunk a csatornát igénybevevő személyenként, fűtött tartályok esetón 20—40 liter is elég. 9. sz. ábra.