Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - VI. Gálhidy László: A szennyvíz mechanikai tisztítása

48 OÁI.HTDY LÁSZLÓ tehát állandó vízmélység mellett a vízsebesség csökkentésével a hordalék egy része kiválik. Ezzel nemcsak az ülepítés lehetősége van adva, hanem még a fajsúly és szemnagyság szerinti osztályozás is bizonyos mértékig a kezünkben van. A képlet ugyan a vizet nem szívó, homokszerű hordalékokra vonatkozik, de közelítőleg hasonlóak a viszonyok a pelyhes, vizet tartalmazó, iszapszerű szennyezéseknél is. Ha a sebességet 20 mm/sec. alá csökkentjük, akkor — mint ezt Steuernagel klasszikus kölni kísérletei mutatják* — már minden gyakorlatilag ülepíthető hordalékra megszűnik a víz tovaragadó ereje és csak arra kell vigyáznunk, hogy a részecskék a fennálló süllyedési sebesség mellett elérjék az ülepítőtér fenekét, még az ülepítőtér kifolyási vége előtt. Ezek után térjünk most át a gyakorlati kérdésekre. Egy mechanikai szennyvíztisztítótelep fő részei a durvarács, a homokfogó, az olajfogó, az ülepítőtér, az iszaprothasztó tér és az iszapszárító berendezés. Vegyük ezeket sorra. A szennyvízcsatornába sok minden kerülhet, bélcsomó, rongyhulladék, faágak, döglött patkány stb. Ezek a szokásos 200 mm körüli átmérőjű, tehát aránylag szűk iszapvezetékeket könnyen eldughatnák. A durvarács egyedüli célja, hogy ezeket a nagyméretű szennyezéseket kiszűrje és így a dugulásoknak elejét vegye. Túlszűk rácsköz alkalmazásának nincs értelme, mert ez olyan szennyezéseket is visszatartana, amiknek az iszapülepítőben van a helyük. A szokásos hézagtávolság 3 — 8 cm közt van. Az ilyen rácson fennakadó szennyezés kevés, 10.000 m

3 szennyvízből körülbelül 1 m

3, tehát a rács általában kézierővel tartható tisztán. A tisztítószerkezet gépi meghajtása minden esetre kényelmesebb és nem függ az emberi munka tökéletlenségeitől. A szerkesztési szempontok ez esetben ugyanazok, mint az önálló szennyvízszűrő szerkezeteknél. Bemutatom két város géperejű tisztítással ellátott durvarácsának képét (2., 3. kép). A berendezés lelke mind a két megoldásnál a vízfolyásba ferdén állított rács, ami a legfelső vízszin felett egy tömör csúsztatólapba megy át. A rács beépítése helyén a csatorna nehogy az átfolyási szelvény csökkenjen, megfelelően kiszélesedik. A kiszélesítésnél vigyáznunk kell arra, hogy holt terek ne maradjanak, mert ezekben az iszap lerakódik, megrothad és bűzt terjeszt. A kikerült szenny kezelése, mivel a mennyiség kicsi, nem okoz sok gondot. Elvermelik, vagy alkalmas helyen kiszárítják, esetleg elégetik. Van olyan megoldás is, hogy felaprítják és az ülepítőbe juttatják, ez mindenesetre a leglogikusabb eljárás, de kisebb telepeknél az aprítógép aligha éri meg a befektetést. A mechanikai szennyvízderítőtelepek második tagja rendesen a homokfogó. Némely telepnél ez megelőzi a durvarácsot. Gyakori elrendezés az is, hogy a durvarács a homokfogóval közös betontestbe kerül. Lássuk először is, mi a homokfogó célja. A szennyvízben lévő ülepíthető szennyezés egy része gyorsan fenékre száll, általában homokszerű, tehát vizet zárványokban nem tartalmaz, szerves anyagtartalma kevés és rothadásra nem hajlamos; másik része nehezebben ülepszik, hajlamos pelyhes összeállásra, sok vizet és sok szerves anyagot tartalmaz, könnyen * A kísérlet leirását lásd: Brix, Imhoff, Woldort: Die Stadtentwäserug in Deutschland I к 517 о.