Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)
3-4. szám - III. KISEBB VÍZMOSÁSKÖTÉSI MUNKÁK
KISEBB VÍZMOSÁSKÖTÉSI MUNKÁK. írta: MANTUANO JÓZSEF. A vízmosásos medrek megkötésének módja általában már kialakult. Fenékgátakkal az esést annyira csökkentjük, hogy a lerohanó víz a mederfenekét ne bontsa meg. Ez a megoldás azonban aránylag drága, különösen akkor, ha a meder esése igen nagy, mert vagy magas gátakat kell építenünk, vagy pedig az alacsony gátak túl sűrűn követik egymást. A kedvező helyi körülmények néha megengedik, hogy a vízlépcsős elgondolástól eltérve, belesimulva a helyi viszonyokba olcsóbb, de ugyanazon célt szolgáló megoldást alkalmazzunk. A vízlépcsős megoldástól eltérő két megépített mederbiztosítást kívánok ismertetni. Az egyik fehérmegyei Mór község közelében, a másik tolnamegyei Gyönk községben létesült. Ezenkívül vízmosáskötés keretében tolnamegyei Pári községben a vízmosás fejéhez épített és később megrongálódott műtárgy helyreállítását és az ott szerzett tapasztalatokat óhajtom közölni. Mór—csókakői vízmosáskötés. A mór—csókakői vicinális út mentén a Vértes-hegy aljában mély vízmosásos jellegű árkot vágott a terepbe, a környező szőlőkből esők alkalmával lezúduló víz. A meder egyébként teljesen száraz. Addig nem volt baj, amíg a berágott meder el nem érte a vicinális utat. Egy-két nyári felhőszakadás következtében a vízmosásos meder az útig visszarágódott és veszélyeztette a közlekedést. Eleinte megkísérelték az utat fa-gáttal védeni, de azt a következő felhőszakadás elvitte úttal együtt úgy, hogy a közlekedés is megbénult. A forgalom biztosítása céljából sürgőssé vált a vízmosás megkötése. A meder esése 120 m-en 27-80 m volt. A vízlépcsős megoldás esetén mintegy hat bukógátat kellett volna építeni, amelyhez 1300 m 3 kőbeton falazatra lett volna szükség, a munkálatok előirányzott költsége 39.000 pengő körül mozgott. Miután ekkora költség, semmiképen nem állott arányban az alárendelt jelentőségű út helyreállításával, más megoldást kellett keresni. Ekkor merült fel az a gondolat, hogy a szőlőkből dűlő úton lefolyó vizet ne engedjék a vízmosásos mederbe folyni, hanem előre biztosított csatornán vezessék el. (1. sz. ábra.) Abból a feltevésből indult ki a tervezés, hogyha a meder több vizet nem kap, tovább mélyülni nem fog, az elmosott út egyszerű támfallal megtámasztható. A dűlőúton lezúduló víztömeget, közbeiktatott terelő teknővel, az eredeti irányból elterelték és 134°/ 0 0 esésű betonba ágyazott kőburkolattal ellátott csatornával a vicinális úton újonnan létesített Г60 m ny. csőáteresztőhöz vezették. A víz a csőáteresztőtől a 225 és 300°/ 0 0 esésű 120 m hosszú árkon át visszajut az
