Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

3-4. szám - II. HORDALÉKMOZGÁS A FOLYÓSZABÁLYOZÁSBAN. írta: Dr. techn. Rogárdi János

244 BOGkÁRDI JÁNOS Nyilvánvaló, hogy a kritikus hordalékmozgató erő képletébe a szemátmérőn kívül a hordalékanyag egyéb jellemzőit is bevezethetjük. Az irodalomban számos ilyen összefüggést találunk. Ismert hordalékanyagra jellemző kritikus hordalékmozgató erő függvénye a hordalék szemátmérőjének [d), fajsúlyának ( y 1), szemösszetételének és hézagtér fogatá­nak, vagyis S 0 = / (d. y v szemösszetétel, hézagtérfogat). Ennek a függvénynek alapján, ha a hordalékanyag szemátmérőjét, szem­összetételét és hézagtérfogatát különböző szempontok alapján jellemezzük, más és más összefüggést nyerhetünk. Schoklitsch 3 2 kritikus hordalékmozgató erő képletében a hordalék fajsúlya y 1 mellett a szemátmérőt V köbtartalommal, a szemösszetételt és hézagtérfogatot pedig egy Л tényezővel fejezi ki. Maga a képlet (43) S 0 = У 0-00385 ( T l-y) n • * • V , ahol y a víz fajsúlya. Y. L. Chang 3 3 a hordalék milyenségét az átlagos szemátmérő d mellett, az előforduló legnagyobb és legkisebb szemátmérő О arányával jellemzi. Kísérletei szerint: = J , ahol a állandó, ß pedig a zárójelben levő kifejezés értékével változó kitevő. Eisner ü i a hordalékany rag meghatározásához a közepes szemátmérőt és egy változó с egy rütthatót használ. Eisner összefüggése: 1лк\ <? -rÍLílzkl ri (45) o 0 = c .a m . Y Kramer 3 5 a kritikus hordalékmozgató erő egyenletének levezetéséhez az átlagos szemátmérő d 3 mellett az M egyenlőségi tényezőt vezeti be. Kísérletei alapján felállítja az állandó hordalékmozgató erők törvényét, amely szerint ugyanazon hordalékanyagnál a kritikus hordalékmozgató erő állandó. A kritikus hordalékmozgató erő Kramer szerint: a _ 100 d g( 7 l-y) - T m • Indri 3 6 Kramerhez hasonlóan a kritikus hordalékmozgató erő meghatározásá­hoz a szemátmérőt és M egyenlőségi tényezőt alkalmazza. 3 2 Schoklitsch, A.: „Über Schleppkraft und Geschiebebewegung", Leipzig, 1914. 3 3 У. L. Chang: „Laboratory investigation of flume traction and transportation", Proceedings A. S. С. E. 1937. november. 3 4 Eisner, F.: „Offene Gerinne'" Handbuch der Experimentalphysik, IV. kötet. 3 5 Kramer, H.: „Modellgeschiebe und Schleppkraft", Berlin, 1930. 3 6 Indri, E.: „Sulla forza di trascinamento delle correnti liquide" L'Energia Elettrica, XI. kötet, 1934. december.

Next

/
Thumbnails
Contents