Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - III. Tomcsik József dr.: A csatornázás és szennyvízkezelés közegészségügyi jelentősége

A CSATORNÁZÁS ÉS SZENNYVÍZKEZELÉS 19 okozta (érintkezés útján) a betegek környezetében, 14% bacillusgazdák útján fertőződött, a fertőzések 9'5%-át vidékről hurcolták be a városba és végül 13'4%-ot okozott a szennyvízelvezetés tökéletlen megoldása. Ilyen gondos tanulmány ellenére is az összes tífuszesetek 40'8%-a felderítetlen maradt. Károssá—

Pfeiffer és Réthy adataiból még egy érdekes megállapítást tehetünk. Annak ellenére, hogy a csatornázás közegészségügyi szempontból kifogásolható volt és be lehetett bizonyítani, hogy a szennyvíz tífuszmegbetegedéseket okozott, a vízvezetékkel ellátott és csatornázott belvárosban volt a legalacsonyabb a tífusz megbetegedési arányszám. Szeged város példája is érdekesen világítja meg egyfelől a csatornázás jelentőségét, másfelől a derítetlen szennyvíz ártalmasságát. Linhardt 1933-ból származó leírása szerint a Tisza jobbpartján elterülő nagyobbik városrész csatornahálózata akkoriban 49.132 folyómétert tett ki, amelyből 1350 folyóméter a 4 főgyűjtőcsatornára esett. Leírása és a mi tanulmányaink idején a Tisza balpartján fekvő Újszeged teljesen csatornázatlan volt; ez csak legújabban, az 1940. és 1941. években nyert megoldást. A jobb part szennyvize három átemelőn, derítés nélkül, jutott a Tiszába. 1912-ben a csatornahálózat megtervezésekor 122 l/sec. szennyvízmeny nyiséget tételeztek fel. Linhardt szerint ez 1933-ra 200 l/sec.-ra megszaporodott. Véleménye szerint ez a szennyvízmennyiség sem befolyásolhatja, még legalacsonyabb vízállás esetén sem, a Tisza vizének öntisztuló képességét. Minthogy pontosabb kísérleti adatok nem álltak rendelkezésre, az akkoriban vezetésem alatt álló szegedi Egyetemi Közegészségtani Intézetben részletesen mindkét parti részen és a középen megvizsgáltuk, fohamszakaszonként az összes élő csíra, valamint a bacillus coli tartalmat. A legészakibb mintavétel a Tisza és Maros összefolyása felett 1 km-re történt mindkét folyóban. A legdélibb minta,vétel helye az összekötő vasúti hídtól mintegy 9 km-re az akkori trianoni határ közelében volt. A vizsgálatok több évszakra kiterjedtek, amelyekben magas és alacsony vízállás is előfordult. Ezek eredményeit Rosztóczy és Hernádi 1935-ben közölték. A vízállás és az évszak csak az abszolút értékekre volt befolyással, míg a folyó különböző szakaszainak fertőzöttsége viszonylagosan nem változott . Az összcsíratart alom és a coli szám között is párhuzamosság volt. Ezek szerint könnyen áttekinthető sématikus képet nyújtanak a Tisza szegedi szakaszának fertőzött ségéről a köbcentiméterenként feltüntetett coli szám alapján is, amelyet az eredeti közlemény után átdolgozva az 1. sz. ábrán mutatunk be. Mint az ábrán látható, a Maros baktériumtartalma mindig nagyobb volt az összefolyás felett, mint a Tiszáé. Ennek oka a Maros gyorsabb vízfolyásában és kevésbbé védett parti részeiben kereshető. Az I. sz. szennyvízcsatorna a város északi részén ömlött be a Tiszába és jelentős mennyiségű ipari szennyvizet is szállított. Szennyező hatása a nagy víztömegben alig volt kimutatható. Rendkívül jelentős azonban a II. sz. főgyűjtőcsatorna szennyező hatása. Betorkolásától nem messze tífuszbacillust is ki tudtunk mutatni a Tisza vizében. Az Alsóváros déli szélén beömlő III. sz. szennyvízcsatorna még megerősíti ezt a szennyeződést úgy, hogy az öntisztulás még az akkori trianoni határon is csak kisfokú volt. Érdekes megfigyelésünk volt továbbá, hogy a folyam jobb és balpartjának vize alig keveredett, minthogy a folyamközéptől a balpart felé a szennyezés igen kisfokú volt. Míg a városban a szennyvízelvezetés közegészségügyi szempontból csak előnyt 2«