Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - XV. Szabó János: A székesfőváros csatornázási viszonyai

176 SZABÓ JÁNOS A háborús viszonyok között épített csatornázási munkák közül nagyobb szabású volt a XIV. kerületben a Mexikói-úti 200 cm magas 215 cm széles belső méretű gyűjtőcsatorna folytatólagosan 1941. év végén épített 215 méteres szakasza, mely 2°/

0

0 esés mellett másodpercenként 73 m

3 vízmennyiség levezetésére képes. — A Gyarmat-utca és Thököly-úti nagyobb méretű csatornák vize eddig a pesti belső csatornahálózatot terhelte és az összekötő-híd alatt ömlött a Dunába. A jövőben a belső városrészt ez a vízmennyiség nem fogja terhelni, hanem a Mexikói úti most épített gyűjtőcsatornán a Magdolnavárosi szivattyútelepre folyik és Pest északi részén torkol a Dunába. A munka folyamán több ezer m

3 földet ástak ki; készült kereken 850 m

3 beton és 2.200 m

2 szigetelés. Az építés 201.000 P-be került, melyből 152.000 P a vállalati munkára, 35.000 P a főváros altal adott építési anyagok értékére, 14.000 P az ellenőrzés és felügyelet munkabéreire, anyagvizsgálatok, stb. apró kiadások költségeire esik (1 — 3. sz. kép.). Bitumenhabarcsba rakott mészszegény pillértéglából épült keserűvizes talajban a XI. ker. Vincellér-utcai 100 cm széles, 150 cm magas gyűjtő jellegű csatorna, mely a Horthy Miklós-úti főgyűjtőcsatornába torkol. Beton-építmények korában szokatlanul hat a téglacsatorna látványa. Angliában és Prágában büszkén mutatják az idegeneknek a mintaszerűen épített téglacsatornákat, mert azt a betonnal szemben állékonyabbnak tartják. A fővárosban — éppen a különleges tégla-anyagok magas ára miatt — csak ott épülnek téglacsatornák, ahol keserű vizes talajban beton nem alkalmazható. A különleges téglák magas árát az okozza, hogy a megfelelő nyersanyag lelő helye, ami ilyen téglák magas, több mint 1200 C° -on való égetésére alkalmas, Buda pesttől távol fekszik. A fővárosban és környékén található agyagfélék fő alkotó része (30—37°/„) ugyanis nem más, mint dolomitmálladék. Ez pl. klinkertéglák gyártásához nem megfelelő. A fővárosi csatornahálózat különösen az utolsó évtizedekben, nagymértékben fejlődött. Amíg 1869-ben mintegy^ 270.000 lakosszám mellett a hosszúsága mindössze 80 km volt, addig jelenleg kereken 1,160.000 lakosszám mellett a köz csatorna-hálózat hosszúsága 755 km, a magáncsatornákkal együtt 868 km. Egy lakosra tehát 1869-ben 0-29 m, jelenleg pedig 0-75 m csatorna esik. Az összesen 755 km hosszú közcsatorna-hálózatból 51 km hosszú a főgyűjtőcsatornák hálózata; a többi kisebb méretű gyűjtő-, mellék- és magáncsatorna. A hálózat leltári értéke több, mint 58 millió pengő, amelyhez hozzászámítva a víznyelőket és egyéb csatornázási létesítményeket, a fővárosnak a csatornázásban fekvő vagyona kereken 60 millió pengőre tehető. Ez az összeg azonban nem fog lalja magában a csatornázási intézmények, szivattyútelepek értékét, amellyel együtt ez az összeg a 100 milliót megközelíti (B. Táblázat.). Annak a megállapítása érdekében, hogy a csatornahálózat milyen mértékben elégíti ki az igényeket, vagyis, hogy a főváros hány épülete hány lakossal van csatornázás nélkül, Illyefalvi Lajos dr., a Fővárosi Statisztikai Hivatal igazgatója az 1941. évi népszámlálási ívekbe megfelelő kérdőpontokat vett fel. A beérkezett feleletek feldolgozása alkalmával kitűnt, hogy Budapest kereken 1,160.000 lakosa közül mintegy 80.000 él csatornázatlan utcában, 8.800 olyan épületben, ahonnan