Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - XIII. Szilágyi Gyula: A szennyvíz mezőgazdasági hasznosítása

140 SZILÁGYI GYULA új fejezetét nyitotta meg a nemzeti szocializmus uralomra jutása és ezzel együtt a céltudatos önellátásra való törekvés. Ennek érdekében jött létre a németbirodalmi földmívelésügyi és belügyminiszter 1935. évi rendelete, amely kimondja, hogy a német talaj hozamának minden eszközzel való növelése megköveteli, hogy a városi szennyvizek mezőgazdasági hasznosítása elősegíttessék. Mivel ezen a téren az utóbbi időben elért és különösen a szennyvíztársulatok életrekeltésével megvalósított újabb fejlődés és annak eredményei általánosan még nem ismeretesek, a rendelet felhívja az illetékes hatóságokat, hogy szenny víztisztítóberendezések létesítését, vagy lényeges átalakítását, úgyszintén városi szennyvizek vízfolyásba való bevezetését csak abban az esetben engedélyezzék, ha a mezőgazdasági hasznosítás nem látszik lehetségesnek. Ennek megfelelően a szennyvíztelepek tervét minden esetben abból a szempontból is meg kell vizsgálni, hogy mezőgazdasági hasznosítás célszerűen lehetséges-e. Minthogy pedig a városoktól nem lehet megkívánni, hogy a szennyvizük mezőgazdasági hasznosítása érdekében nagyobb költséget fordítsanak a szennyvíztisztításra, mint amennyit valamilyen más eljárás igényel, a mezőgazdasági hasznosítást a termelés fokozása érdekében indokolt esetben államsegéllyel kell támogatni. E rendelet nyomán a mezőgazdasági hasznosítás kérdését a közellátási hatóságok vették a kezükbe és az ismeretes négy éves gazdasági terv egyik pontjává nyilvánították. Jelenleg tehát az a helyzet, hogy a szennyvíz kezelésénél nem a tisztítás, hanem a hasznosítás a vezérelv. Tekintsük át most már röviden a szennyvízöntözés kérdésének mai állapotát abban az értelemben, ahogyan ezt annak feltétlen hívei felfogják. A szennyvízöntözést megelőző tisztítás mérvére nézve a felfogások különbözők. Újabban az. a felfogás és gyakorlat alakult ki, hogy tökéletesen elég egy vagy több rácsnak a beiktatása, ezen túlmenő tisztítás se nem szükséges, se nem kívánatos, mert egyrészt felesleges költséggel jár, másrészt csökkenti a szennyvíznek, mint trágyázóanyagnak az értékét. A főbb növényi tápanyagokra nézve ugyanis az ülepítéssel járó veszteség: N 10%, P 24%, К 10%, mesterséges biológiai tisztításnál pedig N 25%, P 48%, К 20%. Újabban végzett kísérletek szerint a terméstöbbletet illetően a biológiailag tisztított szennyvíz úgy viszonylik a mechanikailag tisztítotthoz, illetve a nem tisztított (csak rácson átszűrt) szennyvízhez, mint 1:2:3. Az öntözés módjának megválasztására a helyi adottság, elsősorban a felszíni alakulat és a talaj minősége a döntő. Mint általában az öntözéseknél, árasztáshoz sík felület kell esés nélkül, csörgedeztetéshez sík felület eséssel, áztatáshoz minden egyenletes felület alkalmas, permetezésnél a felület közömbös. A talaj minőségét illetően legkedvezőbb a gyengén vályogos homoktalaj, de általában árasztáshoz áteresztő talaj kell, ahol rendszerint alagcsövezést is kell alkalmazni,míg csörgedez tetés egészen kötött talajon is sikerrel végezhető, de ez utóbbi esetben legalább 2% esést kell a felületen kialakítani és a szennyvizet egymásután többször kell csörgedeztetni. Legjobban bevált módszer, ha az öntözött terület birtokosai szennyvíztársulatokat alkotnak azzal a kötelezettséggel, hogy a város teljes szennyvizét egész éven át átveszik, ennek azonban csak úgy tudnak megfelelni, ha elegendő