Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - XII. Maucha Rezső dr.: A szennyvíz és a vízfolyások

A SZENNYVÍZ ÉS A VÍZFOLYÁSOK 129 Qa . , Q fele, — pedig a befogadó vizének másodpercenkénti oxigénfelvétele, mert • a víz közelítőleges felületét jelenti t átlagos mélységnél. Ebből az egyenletből a másodpercenként lebocsátható szennyvízmennyiség köbméterekben: Q 2a q — (8) ' t S ' Be kell azonban látnunk, hogy e képlet ellen több kifogás emelhető. Mindenekelőtt az következik belőle, hogy minél mélyebb a befogadó, annál kevésbbé terhelhető meg szenyvízzel. Ez semmiesetre sem állhat meg. amit maga Mahr is érez, mert erre vonatkozólag a következőket írja: ,,l)as leuchtet ein, wenn man den grossen Einfluss von Luft und Licht, die nur auf der Oberfläche wirken bedenkt. Fraglich erscheint allerdings, ob die Formel genau in dieser Form richtig ist." Mahr tehát a fentiek szerint különösen a légkörből felvett oxigénre van tekintettel, bár a fényre való utalással az asszimiláció hatására is gondol. Nem említi azonban, hogy ez legfeljebb egyetlen adott befogadó esetében lehet helyes, feltéve, hogy annak vízhozama állandó. Ha ugyanis a vízhozam változik, vagy más befogadóra óhajtjuk a képletet alkalmazni, akkor a képlet már nem adhat helyes eredményt, mert a befogadóknak szennyvízzel való megterhelésénél a higító hatás kétségkívül döntő befolyású tényező, ami viszont a befogadó vízhozamával áll szoros kapcsolatban, mert annál nagyobb a hígulás, minél nagyobb a vízhozam. Márpedig kölünböző vízfolyásoknál ugyanazon vízsebesség mellett a vízhozam a keresztszelvénnyel, tehát a vízmélységgel is egyenes és nem fordított arányban áll. Mahr képlete ezek szerint csak egy és ugyanazon befogadóra érvényes, de erre is csak akkor, ha annak vízhozama állandó. Q Az oxigénfelvételt Mahr képletében a a fejezi ki, amelyben a a víztükör Q felületegységén egy nap alatt felvett oxigéngáz mennyiségét fejezi ki, - pedig annak a vízfelületnek közelítőleges területét jelenti, amellyel a másodpercenkinti vízhozam a légkörrel állandóan érintkezik. Mahr tehát csak a víz és levegő érintkező felületét veszi tekintetbe az oxigénfelvételnél, noha abban, vagyis a értékben szerinte is bennfoglaltatik a producensektől termelt oxigéngáz mennyisége. Ez utóbbiról pedig tudjuk, hogy az sok esetben a víz és levegő közös érintkezési felületéréi lényegesen nagyobb felületen jut a vízbe. A víz oxigén felvételének ilyen módon való megállapítása tehát már elvi szempontból sem állja meg a helyét, márcsak azért sem, mert éppen az öntisztulási folyamat legfontosabb tényezőjét, a biocoenotikus tényezőt hagyja figyelmen kívül. Végül a szennyvíz biokémiai oxigénigényének kifejezésmódja teljesen önkényes, amennyiben az öt napra vonatkozik. Az előzményekből tudjuk, hogy a baktériumok elszaporodása folytán annál inkább tér el a tényleges értéktől a biokémiai oxigénigény értéke, minél hosszabb ideig tart az ú. n. emésztési kísérlet. Már 24 órai időtartam alatt is észrevehetően megnövekszik az a baktériumok elszaporodása folytán, de a valóságos viszonyokhoz mégis jóval közelebb álló adatokhoz jutunk, mint öt napi kísérlettartam esetén. Vízügyi Közlemények. "